A FlyLady azt mondja: cssst!

Marla Cilley, az eredeti FlyLady Sink Reflections c. könyvét olvasom most újra, de már az első olvasásnál is elérkezett egy heuréka pillanatom, amikor eldöntöttem, hogy meg fogom osztani a felfedezésemet veletek. Egy ponton a könyvben ugyanis felfigyeltem arra, hogy miközben Marla sorait olvasom, Cesar Millan hangját hallom a fejemben, ahogy határozottan és ellentmondást nem tűrően azt mondja: cssst!

Cssst! Elég a nyafogásból!

Hogy mikor volt ez? A FlyLady a könyvében egy egész fejezetet szentel annak a kérdésnek, hogy “hogyan vehetném rá a családomat, hogy többet segítsenek a házimunkában”, a könyörtelen válasz pedig ez: sehogy. Bevallom (bár nekem nincsenek ilyen problémáim – az ég áldja érte a férjemet /és az anyósomat/!) kicsit meghökkentő volt ezt olvasni azok után, hogy a könyv megelőző fejezeteiben, amikor annak lélektani gyökereit, gyerekkori traumáit és felnőttkori hatásait taglalta, hogy hogyan és miért nem tudja sok ember kézben tartani a háztartását, amikor másoknak ez annyira egyszerűen megy, Marla stílusa annyira pihe-puha, támogató, megnyugtató és erőt adó volt, mint a legszeretőbb ölelés.

Amikor azonban elérkeztünk ahhoz a kérdéskörhöz, hogy mennyire igazságtalan és nehéz az, hogy rendben kell tartanom a háztartást, miközben bezzeg a férjem…, bezzeg a gyerekeim…, akkor Marlából mintha kitört volna az őrmester (vagy, mint később rájöttem: Cesar Millan), és ellentmondást nem tűrően, keményen elkezdte szajkózni: nem érdekel. Nem érdekel a nyafogásod. Nem érdekel, mivel magyarázod, nem érdekel, ha duzzogsz, nem érdekel, ha vannak érveid és azokat el akarod mondani. Nem hallgatom meg. Hagyd abba a nyafogást és állj neki takarítani. Igen, akkor is, ha eközben bezzeg a férjed és bezzeg a gyerekeid. Nem érdekel. Ne méricskélj. Ne nyafogj. Csak tedd meg, amit meg kell tenni. (Én pedig eközben egyre hangosabban hallottam a fejemben Cesar Millan hangját: cssssst!)

Persze nem a FlyLady szeretete és támogatása fogyott el a könyv közepére. Hanem, ahogy Marla írta, túl kell tennünk magunkat azon a hozzáálláson, hogy méricskéljük, mennyit tettünk bele a közös projektbe mi és mennyit a körülöttünk élők, mert ezzel egyrészt pocsékoljuk az energiáinkat, másrészt pedig visszafogjuk magunkat. Pedig, ahogy írja, egy házasságban a fair-share nem arról szól, hogy mindenki beleteszi a maga 50%-át, hanem arról, hogy mindenki beleteszi a maga 100%-át, a lehető legjobbat, legtöbbet adva abból, amire képes. Ha tehát arra törekszünk, hogy semmiképp se adjunk magunkból 50%-nál többet, miközben kritikus szemmel méregetjük, vajon a másik fél hozzájárulása eléri-e az 50%-ot, akkor alaposan félreértelmeztük a feladatot és nem is várhatjuk el, hogy a másik felünk helyesen értelmezze. Ehelyett el kell kezdenünk beletenni a magunk 100%-át, nyafogás, duzzogás és méricskélés nélkül, jó példát állítva. És csak amikor ennek a hozzáállásnak a konzekvens alkalmazása megmutatkozik az életünkben, akkor van jogunk elkezdeni kérni és nagyobb részvételre bíztatni a hozzánk tartozókat (ha egyáltalán szükség van rá és nem csatlakoznak be maguktól).

De hogy hogyan jön ide Cesar Millan?

Ahogy Marla ellenkezést nem tűrő, mindenféle lázadozást azonnal letörő szavait olvastam, Cesar Millan jelent meg a lelki szemeim előtt. Ahogy a belső szörnyetegünk tiltakozik azellen, hogy dudorászva, boldog és könnyű szívvel takarítsunk és mosogassunk, miközben a férjünk már megint a kanapén henyélve nézi a meccset, a FlyLady pedig ránk mordul, hogy “cssst, nem érdekel, engedd el és tedd a dolgod”, ugyanúgy viszonyul Cesar Millan is a kutyákhoz, ha azok helytelenül viselkednek. Számára a szeretet, a kutyánk lénye iránt táplált gyengéd érzelmek és a helytelen viselkedéssel szembeni maximális intolerancia nem ellentétes fogalmak – sőt.

Ha egy kutya helytelenül viselkedik, az egyetlen elfogadható, azonnali reakció rá (nem az agresszió!) a kizökkentés. Amikor azt mondjuk a kutyának, “cssst!”, egyben azt is mondjuk: elég, nem érdekel! Nem érdekel, hogy azt hiszed, az a kutya furcsán nézett rád. Nem érdekel, ha szerinted a postásnak semmi joga belenyúlni a postaládába. Nem érdekel, ha szerinted a gyerekeknek nem szabadna zörgő műanyag motorokkal közlekedni a kerítésed előtt. Nem érdekel, hogy felbosszantottad magad. Nem érdekel, ha meg akarod kóstolni, át akarod ugrani, ki akarod kaparni, meg akarod ugatni vagy szét akarod tépni. Cssst. Nem. Nem érdekel. Amikor azt mondjuk a kutyának, “cssst!”, akkor nem kérjük ki a véleményét, nem hallgatjuk meg az érveit, nem keressük a motívumait, nem simogatjuk meg a buksiját és nem öleljük magunkhoz. Csak elvárjuk, hogy visszatérjen a helyes viselkedéshez, a helyes lelkiállpothoz. Marla Cilley szavaival élve: hagyd abba a nyafogást és tedd meg, amit meg kell tenni!

És a csodálatos az egészben, hogy még különösebb jutalmazásra sincs szükség, hiszen mindkét esetben önmagában foglalja a jutalmát az, ha felhagyunk a nyafogással és a helyes dolgokra összpontosítunk.

/home/wpcom/public_html/wp-content/blogs.dir/632/38546006/files/2015/01/img_0828.jpg

Csak magaddal foglalkozz, ne mással!

“Senki mást nem tudsz megváltoztatni, csakis önmagadat” – mondja a FlyLady. Akárhányszor és akármilyen formában teszik fel neki a kérdés, hogy “hogyan változtathatnám meg a férjem hozzáállását a házimunkához”, a válasz egyszerű és mindig ugyanaz: sehogy. Megváltoztathatod a saját hozzáállásodat és remélheted, hogy az önmagában foglalt jutalom mellett bónuszként sikerül másokat is megfertőznöd a jó példával, de nem foglalkozhatsz azzal, hogy vajon hogyan tudnád szánt szándékkal megváltoztatni, manipulálni, befolyásolni a szeretteidet.

Ahogy Marla Cilley könyörtelenül következetes sorait olvastam arról, hogy hagyj fel a méricskéléssel, hagyj fel mások bírálatával és fordítsd a figyelmedet saját magad felé, mert az a te ügyed, hogy te mit teszel és nem más, szintén Cesar Millan képe jelent meg előttem.

Amikor Cesar a problémás kutyák gazdáinak oktatja a helyes sétatechnikát, gyakran találkoznak azzal a jelenséggel, hogy a kutyák figyelmét elvonják a más pórázok végén vagy a kerítések mögött csaholó, őrjöngő, támadó kutyák, és az agresszív érzelmek rájuk is átragadnak. Cesar hozzáállása ehhez egyszerű: nem a te falkád – nem a te dolgod. Arra bíztatja a póráz másik végén álló gazdákat, hogy úgy tekintsenek a kerítés vagy az utca túloldalán lázongó kutyákra, mintha ott sem lennének, és határozottan zökkentsék ki kutyáikat is az átvett haragos lelkiállapotból, egészen addig, míg már a megfelelő helyre figyelnek és a megfelelő helyről veszik át az érzelmeket: a nyugodt gazdájuktól.

Más szóval: nem tudod megváltoztatni azt, aki a kerítés vagy az utca másik oldalán őrjöng. Nem tudod rávenni, hogy máshogy viselkedjen, de ez nem is a te dolgod. A te dolgod az, hogy helyesen viselkedj, hozd a legjobb formád, hiszen neked is így a legjobb, és ne bosszankodj más helytelen viselkedése miatt, ne kövess mást, ne versengj mással a rosszaságban – ne akarj megváltoztatni mást, csak önmagadat.

Légy a saját falkavezéred!

Többször írtam már, hogy mennyi mindent tanulhat az ember Cesar Millan módszereiből, nemcsak akkor, ha kutyája van, de akkor is, ha egy emberfalkát kell összetartania, és akkor is, ha önmagával szeretne jobban tisztába kerülni. Az, hogy megtaláltam ezt a szórakoztató analógiát Marla Cilley (a FlyLady) és Cesar Millan módszerei között, ismét egy ékes példája volt ennek a számomra.

Ahogy a férjem szokta mondani (és ami egyébként Cesar Millan egyik mottója is, mint azt nemrégiben megtudtam az instagram fiókjából): az élet egyszerű, ha nem bonyolítjuk túl magunknak. Cesar Millan kutyapszichológiai sorozatának (amelynek mottója, hogy segítsen a kutyáknak és tanítsa az embereket) egyik legmeghatóbb visszatérő momentuma az, amikor az emberek hirtelen rádöbbennek, milyen hamar megoldódik a kutyáik legtöbb problémája, ha a gazdáik felhagynak azzal, hogy túlbonyolítsák az életüket (hogy következetlen, elletmondó utasításokat adjanak nekik, hogy ne szabjanak nekik korlátokat és szabályokat, stb.). Ha a kutyák megkapják az olyan egyszerű, hétköznapi ajándékokat, mint azt, hogy mindig tudják, mit kell tenniük, vagy hogy mindig van valaki, aki kizökkenti őket a helytelen lelkiállapotból, a gondjaik szertefoszlanak, és ezek a csodálatos kis (és nagy) állatok eltelnek szeretettel, nyugalommal, békével.

Erre emlékeztettek Marla Cilley sorai, amik azt sugallták nekem, mennyire bölcs dolog lenne, ha felvállalnánk azt a felelősséget, hogy a saját fakavezéreinkké váljunk. Ha megtanulnánk kizökkenteni magunkat az olyan helytelen lelkiállapotokból, mint a nyafogás, a duzzogás, az agresszió, a harag, és a helyes dolgokra irányítanánk a figyelmünket: a feladatainkra, a céljainkra, az előttünk lévő apró, mindennapos örömökre, és megtalálnánk az ebben rejlő békét.

Advertisements

A FlyLady azt mondja: cssst!” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Az elv tetszik, sok mindenben próbálom alkalmazni, de a házimunkára vonatkoztatva nem. Ha így állnék hozzá, akkor egy (nagyon rövid) idő után azt venném észre, hogy mindent én intézek el, mert hamarabb végzek minden feladattal, mint hogy a barátom egyáltalán észrevenné, hogy meg kéne csinálni. És jé, már megint magától minden kész és tiszta, akkor neki nem is kell…
    Szóval voltak már vitáink erről (néha higgadtan újratárgyalva, kinek mi a dolga, néha kevésbé higgadtan…), és lesznek is, de látom az eredményeket, és ennyit megér az, hogy igazságosabb a feladatok elosztása. És ha bárkinek van hatékony(abb) módszere, akkor szóljon, minden ötlet jól jön 🙂

    • Jól írják a többiek, a “tedd meg amit meg kell tenni” leginkább arra vonatkozik, hogy bezzegelés meg zúgolódás helyett fogadd el, hogy amit meg kell tenni, azt meg kell tenni egy háztartásban, és jobb ha te csinálod meg mosolyogva, mint hogy tüntetőlegesen inkább koszban éljetek, mert “én már megtettem a magamét és innen egy tapodtat sem megyek tovább, amíg te is meg nem teszed a magadét”. Ha játszmázol meg leckéztetni akarsz, akkor esély sincs a normális kommunikációra, akkor pedig hogyan várható el egyáltalán, hogy valami csapatmunka kialakuljon? Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet kérni meg delegálni meg megbeszélni, inkább csak azt, hogy amíg te nem vagy hajlandó arra, hogy örömmel és odaadással bedobd magad a házimunkába, hogyan várhatnád el bárki mástól?
      Ami meg a másik részét illeti, hogy észre sem veszi a dolgokat… Nos, ez elég személyesen érint, úgyhogy erre külön reagálok. Amikor gyerek voltam, a szüleimtől mindig azt hallottam, hogy “te csak tanulj, az a te munkád, a háztartás nem a te feladatod”, majd valamikor tini koromban egyszer csak váratlanul eljött egy fordulópont, amikortól már ez úgy hangzott, hogy “ennyi idősen már magadtól kellene észrevenned a munkát”. Amit ezzel mondani akarok, hogy nem mindenki egyforma (nem mindenkinek ugyanarra éles a szeme ösztönösen), és nem mindenki egyformán szocializálódott. Lehet, hogy ma sem tudnék még kézben tartani egy háztartást, hanem koszban és rendetlenségben élnék – nem lustaságból, hanem mert egyszerűen soha nem tanultam meg, hogyan kell nekifogni, haladni és fenntartani –, ha nincs Via türelmes betanító módszer, a FlyLady rendszer és a férjem, akik mind-mind ott álltak mellettem (virtuálisan vagy ténylegesen) és azt mondták, hogy nem baj, ha ennyi idősen ezt még nem tudod, nem baj, ha olyan vagy, mint egy gyerek, aki most tanulja az első baby stepjeit (flyladys kifejezéssel élve), nem baj, ha egyszerre csak egy kicsi megy és annak is úgy örülsz, mint aki feltalálta a spanyol viaszt, hurrá, itt vagyok, pezsgőt bontok veled egy tiszta polc miatt is, aztán majd jobb lesz!
      Szóval itt is fokozottan igaz, hogy ha félreteszed egy kicsit a belső manódat, aki morog, és megpróbálsz egy kicsit más szemmel nézni a párodra, aki talán (hozzám hasonlóan) soha nem lett megtanítva, hogyan kell “észrevenni a munkát”, és segíteni megtenni a saját baby stepjeit, meglepő eredményre jutsz.

    • Még valami eszembe jutott a hálátlan házimunkával kapcsolatban. Az a hálátlan dolog benne, hogy csak akkor látszik, ha nem csináljuk meg – ha megcsináljuk, láthatatlan… És ez így természetes, szintén nem a békés kommunikáció melegágya, ha karbatett kézzel duzzogunk, hogy na, vajon ez a figyelmetlen, hálátlan szemétláda észreveszi-e, hogy mennyit dolgoztam – mert valószínűleg ha ő mosná ki a függönyöket vagy törölné le a mosógép oldalát, mi sem vennénk észre, talán akkor sem, ha merő kosz volt, ha meg csak egy szinten tartó takarítás volt, egészen biztosan nem, és nem azért, mert figyelmetlen, hálátlan szemétládák vagyunk.
      Mi ezt úgy trükközzük ki a férjemmel, hogy elmeséljük egymásnak az elvégzett házimunkát. Esténként, vagy amikor összefutunk, vagy amikor üzenetet küldünk egymásnak, elmeséljük, hogy képzeld, ma sokat mosogattam, ma betettem egy mosást, ma megöntöztem a virágokat, stb, a másik meg azt feleli, őszinte elragadtatással, hogy hű, micsoda hős vagy, büszke vagyok rád, köszönöm, hogy ennyit dolgozol értünk!
      Oké, mielőtt elkezded listázni neki a hőstetteidet, érdemes tisztázni, hogy ez egy játék, és nem arra való, hogy zavarba hozd vagy számonkérd, ő mit csinált, csak sokkal lelkesebben tudnád végezni a munkád, ha tudnád, hogy tud róla és megdicséri. Semmi egyéb viszonzás nem szükséges, csak egy kis dicséret. (És persze nem árt, ha ezt kész vagy viszonozni is, és nem azt mondod vagy érezteted, hogy na nehogy odarohanjak, hogy kivitted a szemetet!)
      Lehet, hogy ez nem válik be mindenkinek, meg aztán mondták már, hogy mi túlságosan ajnározzuk egymást, de ahogy a férjem mondta nemrég, egy kis extra dicséret még senkinek nem vette el a kedvét a házimunkától.

  2. Épp néhány nappal ezelőtt olvastam a kundalini jóga-tanáromnál ezt a tanácsot: “Cselekedj! Ne csak reagálj!”. Nagyon megfogott. És milyen jó is, mikor kiderül, hogy a FlyLady, a kutyasuttogó, meg a jóga tkp. ugyanazt az elvet hirdeti. 🙂

  3. Nekem nincsenek nagy elvárásaim a páromtól takarítás ügyben, sőt, semmiféle elvárás nincs. Nyilván vannak alapvető dolgok, amiket be kell tartani, hogy jól működjön a gépezet (a szennyes a szennyestartóba való, a szemét a kukába, a cipő a cipősszekrénybe), de azt, hogy ő porszívózzon, vagy mosogasson, vagy teregessen, nem várom el. Jobban érzem magam, ha én csinálom, ő meg kicseréli az égőt, ha kell, meg megszereli a bojlert, ha szükséges, havat lapátol, kifest, csavaroz, felfúr, fenyőfát farag, stb.
    A párommal való munkamegosztás abszolút jól működik.
    A saját időbeosztásom, a feladatok súlyozása, a rendszeresség kialakítása még nem teljesen megoldott, sőt, akadozik, de nagyon igyekszem. 🙂

    Timi, az, hogy a kutyadoki és a FlyLady közti hasonlóságot ilyen szuperül kifejtetted, igencsak elismerésre méltó!
    Jó volt olvasni.
    Köszi. 👌

    • Awww, köszönöm. 🙂
      Kinek-kinek milyen a munkamegosztása, a lényeg, hogy jól működjön. 🙂 Nálunk egyébként nagyon sok változást hozott a saját ház. A FlyLady program csak úgy kivirágzott – amit (nyilván) nem tudtunk túl effektíven csinálni, amíg egy szobára szorítkozott az életterünk, az mintha szárnyakat kapott volna most, hogy van saját otthonunk, és bár érdekes módon többet kell vállalni mindkettőnknek, valahogy kevesebbnek tűnik – valószínűleg mert több jutalom van benne.
      Épp a minap írtam Viánál, hogy milyen hálás vagyok, hogy összehozott a FlyLady programmal, meg magamnak (és a mindig-mindig-mindig támogató férjemnek) azért, hogy nem adtuk fel akkor sem, amikor döcögött és csak so-so eredményekkel járt a napi-heti rutin, mert annak ellenére nagyon sok mindent tanultam, ami most, az új otthonunkban révbe ért, és annyira jó, hogy nem most kell elkezdeni tanulni, miután ezt a helyet is ellepte a reménytelen káosz.
      Mindehhez persze mindkettőnk részéről szükség volt arra, hogy félretegyük a morcosságunkat, és hogy megküzdjünk a legnagyobb problémánkkal a háztartás terén: hogy én nem túl jól szocializálódtam ezen a téren. (Lást fenti komment.) De ezzel is együtt küzdöttünk meg, és most már teljesen motivált vagyok a háztartásvezetés terén, ami már nem egy nyűg, egy átok, ahogy mindig láttam anyukámon, hanem valami, ami önmagában hordozza a jutalmát.

  4. A legtöbbször szerintem az is probléma, hogy ha egy nő úgy áll neki, h na most megnevelem a férjem, párom és márpedig ráparancsolok, akkor jóhogy nem jön be…. Pl. az egyik kolléganőm múltkor előadta, hogy ő megpróbálja rávenni a férjét, hogy ülve pisiljen… Jesszus… Ennyi erővel ki is herélhetné…
    Nekem az a tapasztalatom, hogy ha szépen megkérem a páromat és elmondom egyértelműen, hogy mit szeretnék, akkor segít.

    • Meh, hát megint, és megint, és megint, senkit nem tudsz megváltoztatni… Ha van rá belső indíttatása, akkor igen.
      Ilyen voltam én is a házimunkával, hogy tovább szőjem a fenti kommentjeimet – az indíttatásom megvolt, csak kellett a minden részletre kiterjedő segítség, hogy mit, merre, hogyan.
      Amúgy, hogy mi férfiatlan meg mi nem, azt elég lazán kezelem, főleg hogy sokszor kifejtik nekem, milyen papucs a férjem, hogy besegít a házimunkában (amikor ezt megemlítettem neki, azt mondta, hogy egyaránt ledolgozzuk a heti 40+ óránkat, egyaránt kivesszük a részünket a háztartásból, úgyhogy ha ő papucs, én is az vagyok, ketten együtt meg egy nagyon szép pár papucs vagyunk…). 🙂
      Ha ő szeretne ülve pisilni, hát tegye. Ha csak van valami belső indíttatása, amihez passzol az ülve pisilés, tegye. De ha nincs, hát, így hajlítgatni meg trenírozni… nemhogy nem egészséges, de nem is biztonságos egymást, legyen szó bármiről, a pisiléstől a mosogatáson át a nyakkendő színéig.

  5. Visszajelzés: Papucsok és mamuszok: férfiak és nők a háztartásban | Kincsesfüzet

  6. Kedves Timi, nagy meglepetést okozott nekem, hogyan reagáltam erre a cikkedre: ezer éve halogatott pakolásoknak sikerült a végére járnom, szenvedés és fogcsikorgatás nélkül. Évek óta olvasom én is sok helyen a FlyLady módszert, mégis te billentetted helyére a világot ezzel a cikkel. Egy ponton túl tényleg csak a “Csitt!” segít és támogat, továbbá az én 100 %-omért tényleg egyedül én felelek! Kipróbáltam, és működik! Hálásan köszönöm!

  7. Visszajelzés: Életmentő inspirációk | Kincsesfüzet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s