Minden utazás egyszerű, ha már célba értél

A férjemmel hűséges rajongói voltunk az Így jártam anyátokkal (How I Met Your Mother) c. sorozatnak, és azt hiszem, mint minden rajongó, mélységesen csalódtunk az utolsó évadban, a sorozatot lezáró fináléban pedig még annál is inkább. A később nyilvánosságra került alternatív befejezést viszont remeknek tartom, és bár filmtechnikailag nem volt bődületesen nagy pluszmunka (némi narrációt leszámítva összevágott jelenetek összessége volt), viszont az az aprócska bele fektetett munka, az a néhány mondatnyi narráció helyretett mindent, megadta a tisztességes befejezést a sorozatnak, mert összefoglalta azt, amiről az mindvégig szólt: hogy bár út közben nem mindig láthatjuk, merre tartunk, legfeljebb hihetünk benne, mélyen, szenvedélyesen, megbotolva, elcsüggedve, újra visszanyerve a szenvedélyünket, de azt, hogy mik voltak azok a látszólagos kitérők, amikről visszatekintve már látjuk, hogy pontosan jó irányba mutattak, csak utólag láthatjuk, akkor, amikor már megérkeztünk a célhoz. És azt hiszem, ez olyasmi, amit mindannyiunknak érdemes szem előtt tartani, amikor a kitérőink, kudarcaink, elszalasztott lehetőségeink vagy zsákutcáink miatt aggódunk, miközben mások sikertörténetei annyira egyszerűnek tűnnek, mintha az útjuk nyílegyenesen vezetett volna a céljukig (ami persze az ő esetükben sem volt így, közel sem).

Vagy ahogy Steve Jobs mondta a híres stanfordi beszédében: “nem kötheted össze a pontokat előre tekintve, a pontokat csak visszatekintve tudod összekötni”.

Ted Mosby összefoglalója az útjáról, ami során mindvégig a lelki társát kereste, így szól:

“Lily nénéteknek részben igaza volt, amikor azt mondta, hogy ez egy hosszú és nehéz út volt. Hosszú volt? Igen. Talán azt is mondhatnátok, hogy nagyon, nagyon, nagyon hosszú. De hogy nehéz utazás lett volna? Dehogy.
Ez volt az életünk, az életben pedig megesnek dolgok. Van, ami összetörik, és van, ami újra rendbejön. És akárhányszor érzem, mennyire szerencsés vagyok, hogy az édesanyátok mellett ébredhetek minden reggel, egyszerűen nem tudok nem nevetni azon, hogy mennyire könnyen történt meg mindez.
Nem kellett mást tennem, mint hogy néhány órára elhagyom a lakást, hogy Marshall bácsi megkérhesse Lily néni kezét. Lemenni a bárba, találkozni Robin nénétekkel. Meggyőzni Robin nénit, hogy belém szeressen, majd szakítani vele. Megprobálni megnyerni a szakítást, szakítós tetoválást varratni. Leszedetni a szakítós tetoválást, és így megismerkedni Stellával. Meggyőzni Stellát, hogy belém szeressen. Megkérni Stella kezét, majd hoppon maradni az oltárnál. Elveszteni az állásomat, megküzdeni egy kecskével. Elvállani egy tanári állást, órát tartani a rossz osztálynak, randevúzni a rossz lánnyal. Megint randevúzni a rossz lányal. Nos, néhányszor randevúzni a rossz lánnyal. Amikor Barney bácsi beleszeretett Robin nénibe, hagyni, hogy Robin néni is beleszeressen Barney bácsiba. Lefoglalni a bandát az esküvőre, elmenni az esküvőre és gondoskodni róla, hogy az esküvő tényleg meg is történjen. Egy kicsit hamarabb távozni, a jó időben lenni a jó helyen, és valahogy elég tökösnek lenni ahhoz, hogy véghezvigyem a legőrültebb, leglehetetlenebb dolgot a világon: odalépni a sárga esernyős lányhoz és megszólítani őt.
Látjátok, milyen egyszerű? Hát, srácok, így találkoztam anyátokkal.”

Reklámok

Minden utazás egyszerű, ha már célba értél” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Örökkön-örökké kedvenc sorozatom lesz, még egyet sem találtam ami megközelíthetné. Az élmények, a tanulságok és a poénok együtt adták a tökéletes műsort. Igen, be kell vallanom én is csalódtam az utolsó részben, csak úgy potyogtak a könnyeim, mert hogy lehet ennyire igazságtalan az élet? De valahogy így lett olyan valóságba illő, hisz az életben se mindig garantált a happy ending. Pedig mi annyira akartuk, nézők, hogy minden mesébe illő legyen… Ezzel az alternate ending-el én úgy vagyok, hogy ez már nem változtat a tényen, hogy meghal, csak elhallgatja előlünk a jövőt, ami megadja a továbbgondolás szabadságát mindenkinek, hisz nincs szó arról, hogy mi lesz velük ezután, ugyanúgy megtörténhet az eredeti elképzelt vég is. De sokaknak megnyugvást ad, hogy akkor majd boldogan élnek amíg meg nem halnak. 🙂
    Én utálom, hogy vége lett!

    • Nekem nem igazán azzal volt gondom, hogy nem volt happy end, hanem hogy az egész sorozatban minden olyan jól felépített volt, az utolsó részekben meg két marokkal szórták az előkészítetlen fordulatokat… 😦

  2. Nekem is ugyanez volt a problémám…. már vagy ötször eljátszották a szeretem Robint, mégse szeretem stb. témát és mikor végre elérkeztünk a 9 évadon át várt ‘anyához’ akkor egy suhintással kinyirják, Barneyt apává teszik, Marshall és Lili addigra pedig már követhetetlen volt számomra hol laktak meg hány gyerekük volt… és vége… a vége hogy újra megpróbálják a Robinnal… nekem inkább furcsa volt mint jó befejezés….

    • Az a szomorú, hogy a sorozat korábbi évadaiban én komolyan mindent megettem, minden fordulatot elfogadtam, mert fel voltak építve rendesen. De az ilyen dolgok, hogy ilyen nemtörődöm és átlátszó módon paff, kinyírják Tracyt, mert vissza akartak jutni a Ted/Robin szálhoz, ez nagyon rossz volt. 😦 Még egy csótányegér is több plotot és nagyobb jelentőséget kapott a sorozatban, mint Tracy… És ez nagyon-nagyon bosszantó volt. A végén már csak úgy szórták az infókat, anélkül, hogy az embernek lenetősége lett volna felfogni vagy feldolgozni őket… Paff, elváltunk. Paff, apa lettem. Paff, meghalt. Stb. Az utolsó részekben különösen, de az utolsó évad végig ilyen összecsapott volt már. Egyszerűen nem lehet egy ilyet, hogy “ja, amúgy elváltunk” egy fél perces snittel megindokolva bedobni húsz más ilyen nagy fordulat mellett, amikor például tényleg egy egész részt felépítettek arra, hogy “ha egy csótány és egy egér meg tudja találni a szerelmet ebben az őrült városban, akkor én is!”…
      Az olyan mélyebb dolgokról meg már nem is beszélve, hogy gyakorlatilag az egész végkifejlet arról szólt (ami engem most különösen érzékenyen érint), hogy ha nem szülsz gyereket, nem érsz semmit, de ha gyereket szülsz, az mindenre gyógyír. Lily művészi karrierjéről már szó sincs, csak potyogtatja a babákat (az utolsónak már a nevét sem tudjuk, de mindegy, csak legyen). Az utolsó évadban elkezdték feldobálni, hogy Barney mindig akart gyereket (pedig erről korábban szó sem volt, sőt!), és az élete hirtelen rendeződik, amint egy névtelen csajtól (“Harmincegyeskétől”) születik egy gyereke, akit nagyjából tíz másodpercig látunk a sorozatban. Nem számít, ha előtte megtaláltad azt a társat, akivel klappolsz és akivel egy ütőképes, menő csapat vagytok párosan is, mindez semmit sem ér. Ha egy nő nem szül, akkor jobb is, ha egyedül tengeti az életét vagy legalábbis az “értékes éveit” macskák vagy kutyák társaságában, egy férfi viszont egy csapásra megváltozik, ha gyereke születik, de csak attól, nehogy már azt higgyük, hogy egy társ önmagában boldoggá vagy teljessé tudja tenni. És ott van Tracy, akit bedobnak a sorozatba, megszüli a gyerekeket, és már nyugodtan ki is lehet írni onnan, megtette a kötelességét, csóközön… Ez egyszerűen méltatlan volt egy olyan sorozattól, ami végig nagyon sok értéket adott át, még ha humoros formában is.

      • Igazából már engem az is furcsállott hogy egy apa ennyi csajozást elmesél a gyerekeinek de úgy voltam vele OK… és szerettem is a sorozatot, szurkoltam Barneynak mikor megkérte Robin kezét, majd egy teljes évad össze-vissza róluk szólt, hogy esküvő, de nem, de igen, apa jön, de nem, de igen stb… aztán mikor a néző örül hogy ezaz igen boldogok és összeillenek akkor ja hát amúgy elváltunk… és mikor először meséltek a sorozatról csak odáig mesélték nekem hogy ők ketten összeházasodnak és happy end… Ezért kezdtem el nézni! Végigrágtam magam nem tudom hány évadon, ahogy összejön a Robin meg Ted, Robin meg Barney, Lili Marshall szétmegy, majd újra együtt, aztán Robin nemet mond Tednek és végül mikor Barney megkéri a kezét… ott álltam hogy jajj de jó de miért vannak még részek? Tovább folytattam mondhatnám sajnos…. Lili és Marshall már azt se tudtam hol lakik, hány gyerekük van, Lili még dolgozik e? Marshall bíró lett e? Végre Ted találkozott az igazival akit nagyon hamar megszerettem és úgy voltam ott hogy igen, végre, megérkeztünk a célba, innen egyenes az út a happy endhez… de nem…. szóval őszintén nem tudom miért csinálták mindezt a sok csavart itt a végén mert szerintem majdhogynem fölösleges és zavaró lett… az alternatív jobban tetszik hogy őszinte legyek de ott továbbra is Robin és Barney elváltak aminek szintén nem látom értelmét, de majdnem minden sorozatban tudnék találni ilyen semmit se értek pillanatot szóval már hagyom inkább őket…

  3. Visszajelzés: A kedvenc rágógumijaim | Kincsesfüzet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s