Kedves olvasóim, előre szólok, hogy előfordulhat, hogy ez a cikk nem a szokásos barátságos, optimista hangvételű írás lesz, még az is megeshet, hogy felzaklató tartalomnak bizonyul majd, ezért csak saját felelősségre olvassátok!

A helyzet az, hogy egy friss élményemről szeretnék írni nektek. Tegnap ugyanis zaklatás áldozata lettem a munkahelyemen. Kedves lányok, hölgyek, asszonyok, ti tudni fogjátok, miről beszélek: arról a fajta zaklatásról, amiről nem is szabad kimondani, hogy zaklatás volt, és főleg nem szabad teljesen elhárítani magunkról a felelősséget, hiszen “biztosan félreérthetően viselkedtél”, és “nem is volt az olyan nagy dolog, csak egy kis kínos félreértés [amit egyébként is te okoztál]”, “meg aztán valld be, hogy egy kicsit azért jól is esett”. Amiről az ember lányának eleve humorral kell beszélnie, hiszen drámakirálynővé válna, ha komolyra venné a figurát.

Ismét el kell mondanom, milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen remek férjem van, mert vele őszintén, nyíltan, komolyan és drámaian beszélhettem arról, amiről bárki mással csak humorosan illik, és ez a beszélgetés már önmagában sokat segített abban, hogy feldolgozzam a szituációt. Beszéltünk arról is, miért élik meg a különböző emberek a hasonló helyzeteket egészen másként, elsősorban hogy nagy általánosságban miért él meg egy nő egy ilyen helyzetet sokkal nehezebben, mint egy férfi.

De ami miatt úgy döntöttem, hogy ide, a Kincsesfüzetre is elhozom ezt az élményt, az az, hogy elmélkedjek rajta, miért éli meg egy olyan feketepont-gyűjtögető, alapvetően naiv, nyílt és odaadó ember, mint én, kifejezetten rosszul, ha visszaélnek a nyíltságával.

Nemcsak a szexuális zaklatás terén, de az élet minden területén előfordul, hogy az udvariasságot, kedvességet, segítőkészséget felhívásnak veszik keringőre. Sajnos nem először van szerencsém (szerencsétlenségem) a szituációhoz, hogy az emberek felé mutatott nyíltságomat, bizalmamat, azt, hogy nem veszem magam körbe falakkal, úgy értelmezik, hogy nincsenek is határaim. Ez megtörtént már szexuális töltettel, egyszerű verbális zaklatással, a munkámmal vagy az időmmel való visszaéléssel, számos formában, megszámlálhatatlan alkalommal, egészen fiatal korom óta. Egy hozzám hasonlóan békeszerető ember egyébként is nagyon nehezen hátrál ki egy ilyen szituációból, mert még védekezés közben is sokkal jobban figyel arra, hogy igyekezzen nem kárt okozni, mint arra, hogy igyekezzen nem kárt szenvedni. Emellé társul még a feketepont-gyűjtögető hajlamom, ami pedig tökéletes áldozatává tesz azoknak a szuggesszióknak, hogy magamban keressem a hibát ahelyett, hogy a sarkamra állva, magamba vetett bizalommal, hittel, öntudattal kimondanám, hogy nem vagyok hibáztatható azért, ami velem történt.

Ezért, elsősorban magamnak és a hozzám hasonló szindrómában szenvedőknek leírnám ide örök emlékeztetőül:

• A jóindulatod jóindulat, a kedvességed kedvesség, a nyíltságod nyíltság, a bizalmad bizalom, az emberekbe vetett hited hit. Nem jellemhiba, nem provokáció, és nem felhívás keringőre. Ha valaki szánt szándékkal vagy akaratlanul félreértelmezi, az nem a te hibád.
• Bármikor léphetsz hátra egy lépést. Attól még jóindulatú, kedves, nyílt, bizalommal és hittel teli ember maradsz, ha nem reagálsz kedvesen valamire, ami nem érint kedvesen. Nem vagy köteles eltűrni semmit.
• B-á-r-m-i-k-o-r léphetsz hátra egy lépést. Ha egy karakánabb, nagyszájúbb, hirtelen természetűbb ember már hamarabb kapcsolt volna és hamarabb kihátrált volna a szituációból (vagy arccal előre kiverekedte volna magát belőle), te akkor is megteheted később. Továbbra sem vagy köteles eltűrni semmit.
• Attól még, hogy más frappánsabban, talpraesettebben, csípősebben tudná helyre tenni a szituációt, még neked is jogod van megtenni. A dadogva kinyögött n-nem is nem.
• Attól, hogy neked kínosabb, még nem te vagy a hibás.
• Ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani. Nem a te hibád volt, ezért nem is neked kell változnod. Nem vagy gyenge, nem vagy tehetetlen, nem vagy köpönyegforgató, csélcsap, céda vagy dilinyós. A világnak több jóindulatra, kedvességre, nyíltságra, bizalomra és hitre lenne szüksége, nem kevesebbre, ezért nem neked kell változtatnod.

Ölelést küldök mindenkinek, aki érezte már magát hasonlóan, mint én (akár azért, mert diákként szolgai módon ő írta a fél osztály házi feladatát, mint én, akár azért, mert puszta udvariasságból sikerült belesétálnia egy szexuális zaklatásba, mint nekem), és kérek mindenkit, hogy aki azzal a szerencsés jellemmel született, hogy karakánabb módon a helyén tud kezelni egy ilyen szituációt, az a lehetőségei szerint álljon ki azok mellett, akik a konfliktuskezelés helyett más jó tulajdonságokkal megáldva születtek. Feketepont-gyűjtögető naiva társaimmal együtt hálásan köszönöm a segítségeteket – tudjátok úgyis, hogy ha alkalmunk lesz, megháláljuk!

“A döntéseid a reményeidet tükrözzék, ne a félelmeidet.” (Nelson Mandela)

(És, megjegyzem, a tény, hogy ezt a bejegyzést közzéteszem és nem hagyom meg piszkozatban, már önmagában a reményeimet tükrözi a félelmeimmel szemben.)