{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Kedvenc zenék

A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} blogger kihívás eheti témája a kedvenc zenék. Ami a zenéket illeti, egyrészt félelmetesen kapható vagyok a kommersz tömegtermékek fogyasztására, másrészt itt is érvényes a férjem által “két hetes szabálynak” keresztelt jelenség, jellemvonás, hogy ha valami iránt elkap a szenvedély, abban napokra, hetekre elmerülök, nagy intenzitással habzsolom, majd egyszer csak elhagy a lelkesedés és továbblépek a következő mániára. A zenék esetén ez azt jelenti, hogy hajlamos vagyok egy-egy dalt napokig hallgatni egyfolytában, végtelen lejátszásra téve a telefonomon éjjel-nappal, és ha ezzel egyidőben még valami kreatív munkán is dolgozom, előfordul, hogy még évek múltán is élénken felbuzog bennem újra az alkotói folyamat emléke, a zenéhez kötődő ötletek és benyomások, ha újra meghallom a dalt rádióban.

Így viszont elég nehéz egy kedvencet kiválasztani a sorból, hiszen az épp aktuális kedvencem talán már néhány nap múlva sem lesz aktuális, hanem egy időre feledésbe merül, majd ha meghallom évek múlva, talán újra megszeretem, és bekerül az egykori kedvencek nosztalgikus, hosszú sorába.

Csak úgy érdekességképpen azért mégis feljegyzem, hogy a cikk írásának pillanatában az aktuális kedvencem a Placebo: I’ll Be Yours c. dala (kíváncsi vagyok, hogy a cikk megjelenésekor, néhány napos távlatból még aktuális lesz-e az információ).

És bár az ehhez hasonló, sötétebb hangulatú dalok valamilyen okból mindig feltöltenek energiával, a “Best Of All Times” listámról – a blog profiljához igazodva – két vidámabb hangulatú dalt hozok kedvencként, ha úgy tetszik, egy világias és egy vallásos témájú nótát, amiktől mindig mosolyogni támad kedvem.

Ezen kívül pedig még két élő előadást szeretnék megosztani, amiket még nem sikerült elégszer meghallgatnom ahhoz, hogy megunjam őket.

20140713-222359-80639771.jpg

Reklámok

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Kedvenc zenék” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Hú, de érdekes! Nagyon kíváncsi voltam, Te miket írtál kedvenc zenéidnek és ugyan még nem volt időm mindet végighallgatni (fránya mobilom nem enged youtube videót, laptophoz meg csak este jutok), de az egyik zenét én is nagyon szeretem, csak más előadótól ismertem! De ez a verzió még sokkal jobban tetszik!! (Spirit in the sky -én Gareth Gates előadásában ismertem, de úgy kissé nyálas sajna)

    • Hm, rákerestem, és hát… a klipje egészen borzalmas. XD (Na, nem mintha a Norman Greenbaum klip nem lenne sírva nevetős – nem véletlenül nem azt szúrtam be –, de az legalább 1969-ben készült, van kifogása. :P)

  2. Tök jó ez a Vigyázz! Kész! Posztolj! sorozat, jópár bloggernél találtam most új számokat, amik tetszenek 🙂 A Happy bekerülésének nagyon örülök, a Spirit in the sky pedig új kedvencem lett 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s