Boldogságterv #4 – Október: Ora et labora!

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. Boldogságtervem naplóját hétvégenként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt találjátok

Amikor úgy döntöttem, hogy újraindítom a boldogságtervemet, rögtön tudtam, hogy lesz majd egy hónap, amit az Isten-keresésnek szentelek, és bár eredetileg az adventi időszakra gondoltam, mégis úgy alakult, hogy előrehoztam októberre ezt a missziót.

Nemrég olvastam Teréz anya: Az egyszerű ösvény című könyvét (amit egyébként vegyes érzelmekkel tettem le – az értékelésemet itt olvashatjátok a Molyon), előtte pedig Marla Cilley (“Fly Lady”): Sink Reflections című könyvét (ami már sokkal jobban megmozgatott – nem is tudom, hogy nem írtam még bővebben róla itt a blogon).

Bár két egymástól merőben távol álló könyv, találtam bennük egy-egy idézetet, amik annyira összecsengenek, hogy egyértelmű volt, hogy ezt a gondolatot fogom választani a havi boldogságterv mottójának.

Teréz anya így gondolkodik az imáról:

“Bárhol, bármikor imádkozhatsz. Nem kell elmenned kápolnába vagy templomba. Imádkozhatsz munka közben, hiszen a munka nem állítja le az imát, sem az ima a munkát.”

Marla Cilley, a Fly Lady program szülőanyja pedig így ír a könyvében (az eredeti idézetet az én fordításomban olvashatjátok):

“A reggeli rutinom egyben a reggeli áhitatom idejévé is vált. Felteszem a kedvenc spirituális zenémet, a lelkemet megnyitom a Mennyei Atyám felé, miközben a családomat megáldom azzal, hogy ezzel egyidőben elvégzem a reggeli és a napi rutinjaimat a háztartásban. Ha úgy tekintesz a napi rutinjaidra, mint egy áldásra a családod életében és a sajátodban, akkor valójában Isten akarata szerint cselekszel, és igazán nem hiszem, hogy el lehetne választani egymástól ezt a kettőt.
És ha most fel akarsz csattanni, hogy nem is számít valódi áhitatnak, ha összekeverem az imát és a házimunkát, akkor ne is fáradj, mert úgysem tudsz meggyőzni ezzel kapcsolatban. A lelkemmel és a szívemmel Isten felé fordulni és közben hasznossá tenni magam igenis jó dolog.”

Az igazság az, hogy a boldogságkeresés útján néha elég nagy kerékkötőnek érzem azt a racionális szemléletet, ami a jellememben és a neveltetésemben egyaránt megvan, hiszen nem tudok elfogadni olyat, amit nem tudok megmagyarázni (ami nagyjából a hit ellentett definíciója). A spirituális fejlődésem így meglehetősen poroszka tempóban halad előre az évek folyamán, viszont most, hogy több irányból is rámtalált ez a gyakorlatias, “ora er labora” szemlélet, úgy éreztem, megfelelő vezérfonalat találtam, hogy ismét foglalkozzak egy kicsit a hittel, és azon belül is leginkább annak egy gyakorlatias elemével: az imádsággal, és azzal, hogy ez hogyan vihet közelebb a boldogsághoz.

Ti mit gondoltok az imádkozásról?

Advertisements

Boldogságterv #4 – Október: Ora et labora!” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Mindenekelőtt leszögezném, hogy én hiszek Istenben, vagy valamiben/valakiben, amit mi Istennek nevezünk, más meg másnak. Viszont a katolikus egyházat meg azokat az egyházakat, amiket eddig megismertem, vagy hallottam róla, gyűlölöm. Épp ezért találom nagyon jónak azt az idézetet, amit írtál, hogy nem kell templomba menni azért, hogy imádkozz, de én ennél tovább is mennék:nem kell Miatyánkot meg mindenféle asztali áldást bemagolni és kifele mutatni, h én ezt is tudom csak azért, hogy kifejezzem Isten felé, hogy én hiszek benne. Ha csak egyszerűen magamban annyit gondolok, hogy köszönöm, hogy itt lehetek a családommal, szerelmemmel, hálás vagyok, mert egészségesek vagyunk, és remélem, h ez így is marad, én a magam részét ezért megteszem, stb., szerintem az éppúgy lehet egy ima, mint a Miatyánk. És a flyladyvel mégegy párhuzam: a nem tökéletesen elvégzett vagy kevés házimunka is áldás a családnak, ugyanígy a kétszavas “ima” is ima, és szerintem Isten azt is értékeli 🙂

    • Az imához való viszonyomban (ezt már szerintem milliószor leírtam itt-ott :)) számomra a mormon misszionárius fiúkkal való beszélgetés jelentett fordulópontot, tőlük tanultam először “igazán” imádkozni – nemcsak betanult verseket mondva, de valóban “kommunikálva”. (Még ha őszintén szólva azóta sem hiszem vagy érzem, hogy lenne valaki a “vonal másik végén”.) És egyébként ez volt számomra az egyik legvisszásabb dolog Teréz anya könyvében: hogy egy könyv, ami az Istennel való bensőséges kapcsolatról szólna (és arról, hogyan jussunk el oda egy nagyon “egyszerű ösvényen”), az imádkozásról nem azt mondja el, amit nekem két húszéves fiú tíz perc alatt megtanított, hogy csak fordulj Isten felé úgy, mintha valóban az égi édesapád, a szülőd, a legközelibb bizalmasod lenne és beszélgess vele, mondd el neki, mi bántott ma, minek örültél és mit szeretnél, hanem “kész imákat”, “versikéket” sorol azzal, hogy próbáld meg ezeket imádkozni. Nem vagyok a “kész imák” ellen sem, egy vers, idézet, mantra is felemelő tud lenni. De csak erre támaszkodni olyan, mintha az édesanyánkkal csak az anyáknapi versekben akarnánk kommunikálni, és attól lenne jó a kapcsolatunk, hogy azokat minden reggel és este elmondjuk neki…

      • Könnyen lehet, hogy nincs senki a vonal végén, de szerintem ez annyira nem is fontos, hogy legyen. Ha már magadban megfogalmazod, hogy ma mi bántott és azon elmélkedsz egy kicsit, akkor szerintem az már az első lépés. Ugyanúgy, ha arra szánsz 2 percet, h végiggondold, hogy mi volt a jó, az is kifele is megmutatkozik, pl. abban, h jó veled lenni, mert rendben vagy magaddal.

      • Miért? Mi köze a kettőnek egymáshoz? Ember vagyok, vannak pozitív és negatív érzelmeim, nem vagyok tökéletes: néha féltékeny is vagyok, önző is, pesszimista, érzek haragot is, és ha valamiről/valakiről azt látom, hogy másokat átver, kihasznál, bánt, amellett nem tudok úgy elmenni, hogy engem ez nem érint, ezért közömbös tudok maradni vele szemben, mert van bennem szolidaritás.
        Értem én, hogy nem szép a gyűlölet, és törekedni kell arra, hogy a negatív érzelmeket visszafogjuk, törekszem is erre, ettől függetlenül a gyűlölet létezik a világban, és néha én is érzem.
        Annyi szörnyűség van a világon, hogy nem tudok mellette csak úgy elmenni.
        De azért igyekszem.

  2. Visszajelzés: Boldogságterv #5 – Hárman utazunk a buszon: én, a férjem és Isten | Kincsesfüzet

  3. Visszajelzés: Boldogságterv #6 – Az ima: az elme, a lélek és a test állapota | Kincsesfüzet

  4. Visszajelzés: Minden hónap első bejegyzése 2014 | Kincsesfüzet

  5. Visszajelzés: Mormon péntek – Testgyakorlás és lelki gyakorlat Stephanie Nielsonnal | Kincsesfüzet

  6. Visszajelzés: Októberi instagram kihívások | Kincsesfüzet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s