Hálás hétfő #115

Amiért hálás vagyok:

♥ elnéztem a határidőt, de egy nagy hajrával még így is időben sikerült beadnom a szakdolgozatom következő részét ♥ Peti támogatásáért, a rengeteg teáért és jutalomfalatért, amivel ebben motivált ♥ azért, hogy Dió jobban van ♥ az állatorvosi ügyelet lelkiismeretes munkájáért ♥ Petiért, aki igazi családfő, minden helyzetben ♥ azért, hogy Dió ilyen ügyesen viseli a gallérját, és hogy ennyit mókázunk vele ♥ Peti hiper-szuper új telefonjáért, és hogy ezzel együtt hamarosan megöröklöm a régit 🙂 ♥ az eszméletlen mennyiségű mókás Amerika kapitányos gifért, amiket átpörgettem az elmúlt napokban ♥ a zenéért ♥

Ti miért vagytok hálásak?

Reklámok

Hálás hétfő #115” bejegyzéshez ozzászólás

      • Nem tagadom, hogy szerencsés vagyok (meg jó sok munkája van mindkettőnknek a dologban), én viszont azt tartom már elképzelhetetlennek, hogy egy olyan kapcsolatban éljek, ahol bizonyos távolságot kell tartanom, nehogy sérüljek…

      • Ó, azt hiszem, félreértettél. Kapcsolatban élek (nagyon is, mostanság volt az eljegyzésünk) és a bizalom, szeretet maximális, nincs megjátszás, de rajongani, egekig magasztalni sose tudtam. A szüleim is iszonyat jó házasságban élnek, de csodálat az nincs.

      • Értem. 🙂 (Ó, és sok boldogságot! :)) Nos, az igaz, nem vagyunk egyformák. (Én megmindig fangirl típus voltam. :P) De nálam ez is hozzátartozik, hogy a jó tulajdonágait és a jó tetteit szóváteszem, amilyen gyakran csak lehet, előtte és mások előtt is, számon tartom, és mivel tudom, hogy különleges ember (lehet, hogy csak számomra, de ő meg mindent megtesz, hogy számomra az legyen), ezt ki is mondom, fel is jegyzem, hálával viseltetek iránta. Volt már, aki óva intett, hogy ezzel “elkényeztetem” – de ha hallgatnék erre, az azt jelentené, hogy távolságot tartok tőle és az érzéseimtől azért, hogy nehogy sérüljek. Na jó, akárhonnan csűröm-csavarom, igen, csodálom és rajongok érte. 🙂

      • Én nem vagyok fangirl-típus, sőt! Sztárokért, eszmékért sem rajongtam soha. Református vagyok, így még a hitemből is “hiányzik” a Mária és szentek, pápa, stb. imádata. Még egyetlen emberi kapcsolatomban sem éreztem, hogy feltétlen csodálatot érdemelne a másik. Feltétlen szeretetet persze, de imádatot nem. Én a kapcsolatokról is úgy gondolkozom, hogy az 2 egész, teljes, mellérendelt ember együttléte, nem hiszek a ketten vagyunk egy, ő egészít ki és hasonló frázisokban. Mert ha valakitől leszek egyész, akkor ha az a valaki nincs, meghalt, vagy még nem találkoztunk, akkor én nem vagyok egész egyéniség? Számomra a házassághoz nem elég a szerelem, több kell annál.

      • Hm, szerintem te is félreértelmezed a csodálatomat. 🙂 Az, amit iránta érzek, nem jelenti azt, hogy feloldódtam volna benne, feladtam volna önmagam, vagy hogy az alárendeltje lennék. Sokkal inkább önmagam vagyok mellette, évről évre erősebb, és bár borzalmas lenne elveszíteni őt, mindazzal, amit mellette tanultam, jobban boldogulnék a saját lábamon, mint ahogy boldogultam, mielőtt megismertem. Különben is, ha erre építenék, akkor megint csak távolságot tartanék, félve a fájdalomtól. Nem mondom, hogy ketten vagyunk egy, de ketten vagyunk egy csapat. A magam életét élem, miközben élvezem a támogatását a projektjeimben, a tanácsait a kérdéseimre, a törődését a nehéz időkben, és igyekszem folyamatosan a teendőlistám prioritásos helyén megtartani azt, hogy ugyanezt biztosítsam a számára.
        Ha az odaadásom egyoldalú lenne, az persze nem lenne egészséges, de nem az. Lassan tíz éve vagyunk együtt, úgyhogy az sem mondható, hogy ez csak a szerelem, bár határozottan nem bánom, hogy még megvan az is. Én verbális típus vagyok, leírom, kimondom a megbecsülésem, ő gondoskodó típus, ő kimutatja. El sem tudom mondani, hányszor hallottam, hogy gyenge és papucs, mert annyit segít, olyan odaadóan gondoskodik rólam, és akkor még nem is látják azokat az apró gyengédségeket vagy épp mindennapi sziporkákat, poénokat, amik folyamatosan megnyilvánulnak egy futó érintésben, pillantásban vagy egy párszavas üzenetben. Ő is tarthatna távolságot, de nem teszi. Ettől nem lesz kevésbé önálló, életre való vagy férfias, de azért azt hiszem, egy ilyen ember iránt, aki tíz éven át tud ennyire áldozatkész és odaadó lenni, önkéntelenül is kialakul az emberben némi csodálat, a szerelem meg csak tovább táplálja a csodálatot (a szerelmet meg tovább táplálja a csodálat :)).
        Mindez persze nem azt jelenti, hogy tökéletesnek látom őt vagy a kapcsolatunkat, hogy nekünk soha nincsenek vitáink, veszekedéseink, vagy hogy soha nem lenne szükség rá, hogy kiálljak magamért vele szemben és hogy ne lennék kész ezt bármikor megtenni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s