Miért ne a kutya legyen a falkavezér?

Nemrég belefutottunk a férjemmel egy borzalmas “szórakoztató” műsorba a tévében, ahol “rosszcsont” kutyákat mutattak be, akik “mókás” (és kevésbé mókás) galibákat okoztak a házban és a családban. Egyáltalán nem volt vicces, hanem inkább szomorú és bosszantó látni, hogyan sodorják ezek az állatok magukat és családjukat is hol kisebb, hol nagyobb veszélyekbe azért, mert senki nem tesz ellene semmit, sőt, néha még bátorítják is őket, hiszen ez a viselkedés “annyira cuki”.

Azon a ponton kértem, hogy kapcsoljon el, amikor egy gazdi a felvételre kész videokamera előtt a WC csészéhez hívta a kutyáját, heves mutogatással oda irányította a figyelmét, éles, izgatott felhívásokkal teljesen felcsigázta (nézd! nézd-nézd-nézd! mi van ott, na mi az?! mit látsz?! nézd-nézd-nézd!), majd amikor a feszültség a tetőfokára hágott, megnyomta az öblítő gombot. A kutya persze hevesen belevetette magát az öblítővízbe és kapkodta-nyelte a WC-ben kavargó vizet, a gazdája pedig a következő jelenetben már arra panaszkodott, mennyire kezelhetetlen probléma a kutya WC-fixációja.

Bár itt elkapcsoltunk, de túl nem léptünk a dolgon, és még egy jó darabig beszélgettünk róla. Peti a beszélgetésünk során gunyorosan (mondván, hogy az ilyen gazdák megérdemlik a sorsukat) feltett egy kérdést: ha néhány ember ennyire alkalmatlan a falkavezérségre, miért ne hagyhatnánk néhány kutyának, hogy falkavezér legyen? Úgy érzem, ez egy olyan kérdés, amit érdemes itt is megválaszolnom.

Már sokat írtam a falkaszellemű nevelésről, de kezdetnek most is leszögezném: a falka nem demokrácia. Konfliktusok és megmérettetések során a legrátermettebb az élre kerül, ezután pedig a többiek elfogadják a rátermettségét: nem kérdőjelezik meg a döntéseit, hanem egyszerűen követik.

Miért nem engedhetjük tehát, hogy a kutya legyen a falkavezér a családban?

Két egyszerű okból:

  1. A legtöbb kutya nem szeretne falkavezér lenni. Ha mégis ő tűnik a legkevésbé alkalmatlannak, jobb híján magára vállalja a szabályalkotás feladatait (mi mást tehetne, ha senkihez nem fordulhat, amikor döntést kell hoznia?), de kívánjuk-e a kutyánknak, hogy olyan legyen, mint az az alkalmatlan vezető, akit az állandó őrlődés miatt negyvenévesen elvisz a szívroham?
  2. A legtöbb ember nem szeretne falkatag lenni. Legalábbis biztosan nem egy kutyafalkában. Gondoljunk csak bele: ha elfogadjuk, hogy a kutyánk a falkavezér, azzal elfogadjuk a döntéseit is. Ha ő úgy dönt, hogy oda lehet piszkítani abba a sarokba, akkor oda lehet piszkítani abba a sarokba. Ha úgy dönt, hogy azt a cipőt szét lehet rágni, akkor azt a cipőt szét lehet rágni. Ha szerinte a területe túllóg a lakásunk vagy a kertünk határain, biztosítjuk neki az utat – ha visszajön, visszajön, ha nem, nem. Ha szerinte azt a kisállatot (mókust, macskát, a szomszéd ölebét) le lehet vadászni, megteheti. (Ami azt illeti, falkatagként illene segítenünk is neki, nem csak nézni és helyeselni.) – Ha elfogadjuk a falkavezért, elfogadjuk a szabályait is.

Ha nem határozunk úgy, hogy falkavezérek leszünk, megszabjuk a szabályokat és elvárjuk azok betartását, ugyanakkor a kutyánk szabályai sem tetszenek, akkor a falkánk egy bizonytalan anarchiába süllyed, ahol senki sem tudja, mi a teendő, senki sem ismeri a szabályokat és azt sem tudja, ki hozza őket. Ez a mindennapos bizonytalanság pedig felőrli a mi lelkünket, a kutya lelkét, és szétzilálja a falkát, amit mi családnak és otthonnak hívunk.

Ha olyan falkában – családban – akarunk élni, ahol mindenki biztonságban van (testileg-lelkileg egyaránt), egyszerűen nem tehetünk mást, mint hogy magunkra vállaljuk a falkavezér szerepét, aki felelősen és odafigyelve gondoskodik mindenki szükségleteiről. És, ami azt illeti, a jó falkavezér nem él vissza a hatalmával: elválasztja a szigort az agressziótól, az elvárást a hatalmaskodástól, és nem vezeti rossz irányba a falkáját – nem sodorja veszélybe a falka tagjait csak azért, mert az “annyira mókás”.

Szerintetek milyen a jó falkavezér?

Advertisements

Miért ne a kutya legyen a falkavezér?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. A jo falkavezer szerintem kovetkezetes es hatarozott. Meg lehet azt tanitani a kutyanak hogy meddig mehet el. Ha rosszalkodik vagy bepisil akkor le kell szidni, es ujra es ujra amig meg nem tanulja. Turelem es turelem…

  2. Ez a gáz, hogy jutalmazzák a gazdik ezt a fajta viselkedést(azzal, hogy odafigyelnek rá), aztán utána meg panaszkodnak, hogy nem bírnak a kutyával! 🙂
    Megnéztem a kiskutyás részt és a könyvet is elolvastam, és arra jutottam, hogy a legjobb, ha a falkavezér dráma nélkül csinál mindent. Pl. A leszidás nem biztos, h eredményes, mert a kutya nem érti azt, hogy te most lecseszed, mert olyat csinált, amit nem lett volna szabad, csak azt érti, hogy figyelmet kap, még akkor is, ha nem a nyugodt, hanem a mérges, izgatott energiát, és megtanulja, hogy ezzel a viselkedéssel eléri, hogy foglalkozz vele (jutalmazod).

    • Igen, ez egy nagyon jó megközelítése, megfogalmazása a dolognak. Szoktam figyeni az utcán, ahogy a gazdák hosszan veszekszenek a kutyákkal és hegyi beszédeket tartanak nekik, meg megszidják őket akkor, amikor a kutya már jól viselkedik… 😦 Legutóbb akkor éreztem ezt, amikor a napokban egy pitbullt sétáltattak mellettem, a kutya megiramodott, hogy átszalad az úttesten, a gazdája visszarántotta, majd végig, amíg a zebránál a piros lámpánál álltak mellettem, a kutya meg már engedelmesen ült, fennhangon, káromkodva szidta, hogy milyen ostoba állat. Én meg csak arra gondoltam, hogy remek, másra sincs szüksége a világnak, mint egy ilyen lelkülettel nevelt pitbullra… Pedig az állat egy pillanat alatt elengedte a dolgot, az ember volt az, aki utána még folyamatosan fenntartotta a feszültséget és az agressziót… A másik az, amikor azt hiszik az emberek, hogy a szavak jelentését felfogják a kutyák, pedig ha édesen gügyögve azt mondod neki, hogy “jaj, édes csillagom, hát már ezerszer megbeszéltük, hogy ezt nem szabad”, akkor az nem fegyelmezés, hanem dicséret… Gyorsan, határozottan, informatívan, nem haragból, nem agresszívan, mindig az adott helyzetre reagálva, és aztán nagyon hamar elengedni ezt az egészet, mert egy hegyi beszéddel vagy folyamatos szidalmazással az ember csak fenntartja a feszültséget a kutyában, pedig az lenne a dolga inkább, hogy segítsen visszatérni neki a helyes viselkedéshez, az meg a nyugodt viselkedés.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s