Mióta korábbi időpontban és kihaltabb útvonalon járok dolgozni, nagyon sok kutyasétáltatóval találkozom reggelente, akiket, bevallom, nagyon kritikus szemmel figyelek. Természetesen én sem vagyok bűn nélkül való, és nem a kutyasétáltatás technikájával a véremben születtem (kár, pedig vannak ilyen ösztönös tehetségek), de borzasztó sokat tanultam Cesar Millantől, és természetesen Dióval a kutyaovit sem hagytuk ki. És bár Dió sem bűn nélkül való (csak látnátok, hogy viselkedik fésüléskor vagy nyíráskor!…), de a megfelelő sétatechnikát, úgy érzem, büszkeségre okot adó módon elsajátítottuk.

Az alábbi képet a férjem lőtte rólunk egy közös kis családi barangolás alatt, és nemcsak azért szeretem, mert úgy festek rajta, mint egy éppen lencsevégre kapott híresség (sajnálom, de tényleg – a Just Jared-en volna a helyünk), hanem mert remek példát mutatunk a helyes sétatechnikára is. Ezért arra gondoltam, írok egy keveset a sétáról.

Cesar Millan: A csodálatos kutyadoki című könyvében az alábbi elgondolkodtató megfigyelést teszi a kutyasétáltatásról:

“Mit gondolsz, melyek a legboldogabb és érzelmileg legstabilabb kutyák Amerikában? Ez az én megfigyelésem, és talán nehéz elhinned, de szerintem gyakran a hajléktalanokkal élő kutyáknak van a legkielégítőbb, legkiegyensúlyozottabb élete. (…)

Sok, tőlem segítséget kérő embernek vannak problémái a kutyasétáltatással. (…) De nézz csak meg egy hajléktalannal sétáló kutyát! Forgalmas utcákon gyalogolnak, elhaladnak macskák, járókelők, kismotorok, pórázon csaholó ölebek mellett, és a kutya csak halad előre. Ugyanígy zajlik ez a természetben is. Egy kutya- vagy farkasfalka sosem tudna együtt maradni, ha egyesek állandóan elfutkosnának, mert elvonnák a figyelmüket a békák vagy a pillangók. A hajléktalan pedig ugyanúgy viselkedik, mint egy falkavezér, ha a kutya figyelme elkalandozik: elég egy pillantás vagy egy rámordulás ahhoz, hogy emlékeztesse a szabályokra, és a kutya máris halad tovább a kijelölt úton. A nap végén, lefekvés előtt étellel és szeretettel jutalmazza kutyáját.

Egy hajléktalan és a kutyája a legősibb ember-kutya kapcsolatokhoz hasonló egyszerű, elemi létben osztozik.”

Cesar Millan azt hangsúlyozza, hogy akárcsak egy gyerek, egy kutya sem akkor boldog, ha ő a főnök és mindent szabad neki, hanem ha van valaki, aki megfelelő irányítást és biztonságot nyújtó szabályokat ad neki. Sok kutyasétáltatón látom, ahogy ballag a kutyája után és hagyja, hogy az állat vezesse, irányítsa, szabjon ritmust a sétájuknak, és minden sarkon vitatkozniuk kell, hogy merre induljanak tovább.

Cesar Millan vallja, hogy akárcsak az egész kutya-gazda kapcsolat, ugyanúgy a kutyasétáltatás sem a fizikai, hanem a mentális viszonyokról szól. Más szóval: ha minden sarkon és minden izgalmas bokornál kötélhúzást kell tartani a póráz két végén, akkor változtatni kell – attól függetlenül, ki szokta nyerni a kötélhúzást.

Amit a fenti képen megfigyelhettek:

• A tartásom és a járásom magabiztos. Nem igazodok a kutyához, nem nézek rá kérdőn, hogy vajon velem tart-e – én az útra figyelek, előre, abban a biztos tudatban, hogy a kutya követni fog. Egyébként a kutyával az oldalamon magabiztosabb vagyok – azért, mert tudom, hogy szüksége van rá, hogy annak mutassam magam, és ettől valóban nagyobbnak, erősebbnek, fontosabbnak érzem magam.
• A kutya tartása is hasonló. Nem nézelődik jobbra-balra, nem a földet kutatja, nem a fák lombjait, nem a kerítések tövét és nem a lámpaoszlopokat, hanem ugyanúgy a feladatra (a sétára) koncentrál, mint én.
• Én megyek elöl. Bár csak egy kiskutya lépéssel, de a kutya mögöttem jár, így nem okoz neki gondot, hogy figyeljen rám és igazodjon hozzám.
• A póráz teljesen laza. A kutya nyakörvén is csak fityeg, és az én kezemben is épp csak lazán lóg az ujjaim között. A póráz egy köldökzsinór kettőnk közt, amivel finoman érezhetjük a másik jelenlétét (erre sokkal jobb egyébként a hagyományos póráz, mint a csévés-fogantyús fajta), de nem arra szolgál, hogy civakodjunk és kötélhúzást tartsunk vele: a kutyát nem a póráz – nem a fizikai kapcsolat –, hanem a köztünk lévő mentális kapcsolat tartja mellettem.
• A kutya boldog. A dominanciára épülő, falkaszellemű nevelést gyakran bélyegzik durvának és elnyomónak. Ezért tartom fontosnak kiemelni, hogy a képen látható kutya nem egy durván elnyomott állat. Attól, hogy nem ő a domináns kis fickó a csapatban, még ugyanúgy tud emelt fővel, vigyorral az arcán, magabiztos léptekkel és boldog farokcsóválással sétálni.

A cikk folytatásában konkrét kutyasétáltatási tippeket is hozok!