Megmutatni a meztelen lelked – Feltétlen bizalom egy párkapcsolatban

“Csak annak szabadna odaadnod a meztelen testedet, aki már szerelembe esett a meztelen lelkeddel.” (Charlie Chaplin)

Nem tudom, megosztottam-e már veletek a fenti gyönyörű gondolatot, amit Charlie Chaplin a húgának adott tanácsként, de nemrég úrja eszembe jutott, amikor a személyes blogomon megosztottam ezt a kis gondolatot a végtelen szeretetemről a végtelenül troll férjem iránt.

Azon gondolkodtam, miért működik ilyen jól ez a dolog közöttünk, hogy lehet, hogy a humora olyan éles, mint a penge, és mégsem sért meg vele soha. (Oké. Emberek vagyunk. Szinte soha.) Különösen, hogy nem sokkal azelőtt, hogy megismertem Petit, szerelmes voltam egy fiúba, aki aztán nagyon megbántott. És amikor elkezdtünk Petivel ismerkedni, majd együtt járni, annyi de annyi hasonlóságot vettem észre közöttük, hogy az ténylegesen fájt, borzasztó sok kétséget, de még több szégyent és bűntudatot ébresztett bennem, hogy hogyan lőhettem ennyire mellé, amikor látszólag ennyire közel voltam, és hogyan lehet ennyire reményteljes valami, ami ennyire közel van ahhoz, ami annyira megégetett.

Már tudom egy ideje, de azt hiszem, most fogalmazódott meg bennem véglegesen ez a dolog (csaknem tíz év után – végül is, sohasem késő elengedni valamit), hogy egyszerűen ez volt a baj: nem vártam ki, hogy vajon beleszeret-e a meztelen lelkembe.

Az a kivételes bizalom és nyíltság, ami köztünk van Petivel (és amiért, el kell mondanom, Peti piszkosul megdolgozott a kapcsolatunk elején, mert nem volt olyan könnyű elérni, hogy megnyíljak és biztonságban érezzem magam, de ő nem kapkodott – kíváncsi volt a meztelen lelkemre), kívülről nézve meglehetősen morbiddá, belülről nézve viszont fantasztikussá teszi a kapcsolatunkat. Hogy csak egy példát mondjak, nevetségesen könnyű lenne engem megcsalni, hiszen egy cseppet sem gyanakszom, nem harapok semmilyen kitekintgetésre, és mindig készségesen asszisztálok egy “harmadik kerék” vicchez. Vagy, ha már a vicceknél tartunk, átlapozva a gondolataimban azokat az epés vicceket, amiket Peti el szokott sütni, sokaknál már váló ok lenne. Ezek azok az éles fegyverek, amikkel könnyedén megsebezhetne, és szétkaszabolhatná a kapcsolatunkat.

De nem teszi, hiszen ott van rajtunk annak a bizalomnak a páncélja, amit felépítettünk, mielőtt, és ez nagyon-nagyon fontos, még mielőtt elkezdtünk volna éles fegyverekkel hadonászni.

Mert egy “harmadik kerék” vicc, vagy egy “ne vedd fel, kövérít” poén, vagy egy bármilyen éles tréfa csak akkor bántó, ha előtte nem meztelenítettük le a másik lelkét, és így nem tudhatjuk, van-e mögötte valami, amitől tartani kell.

Olyan ez, mint az a harangjáték, az a bizalomjáték, amit kamasz koromban játszottunk (hangsúlyozottan olyanokkal, akikben teljességgel bízhattam, mert tudtam, hogy nem találnák mókásnak, ha zokogva elterülnék az aszfalton): az ember lehunyja a szemét, a teste mellé szorítja a karját, és eldől, vakon, mert tudja, hogy el fogják kapni. Eldőlni a semmibe úgy, hogy nem tudjuk, áll-e mögöttünk valaki, gyomorszorító, félemetes, és jó eséllyel fájdalmas élmény. De ha tudjuk, hogy egészen biztosan lesz ott valaki, hogy elkapjon, nem az. (Akkor is, ha vannak olyan mókás figurák, akik nem állva, hanem guggolva várnak, hogy hosszabb legyen a zuhanás – de akkor is, bármilyen körülmények között bízhatunk benne, hogy ott vannak.) Van benne izgalom, a zuhanás szédítő érzése, de nincsen benne félelem, és nincsen benne kétség, és minden egyes dőléssel csak erősebbé tesz.

Nektek mit jelent a bizalom?

Advertisements

Megmutatni a meztelen lelked – Feltétlen bizalom egy párkapcsolatban” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Anno a kapcsolatunk elején, lassan hat éve én megkértem a páromat, álljon a hátam mögé. Dőltem. Elkapott. 🙂
    Különben igen, a bizalom erős páncél. De néha erősíteni kell, mert az idő, a megszokás tudnak olyan kis rozsdafoltokat ejteni rajta, ami gyengítheti azt. De egy kapcsolat végül is ettől szép, hogy mindig van min, és mindig van miért dolgozni, nem? 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s