Anyukám nagy könyvmoly volt, a könyvtára még úgy is betölti a fél házat, hogy egy jó része már dobozokban van, és a legutóbbi festéskor nem került vissza a polcokra. Gyerekkorában tíz évesen iratkozott át a gyerekkönyvtárból a felnőtt részlegre, mert addigra már nem maradt semmi a gyermekirodalomban, amit még elolvashatott volna. Ha pedig visszagondolok az én gyerekkoromra, sosem ebédeltem úgy, hogy a konyhaasztalon ne lett volna az orrom előtt egy könyv, amit anyukám hagyott ott.

Ahogy az életem sok más területére, az olvasásra is anyukám árnyéka vetül. Így amikor azon kaptam magam, hogy chicklit könyveket olvasok (megtagadom a libairodalom kifejezést – a csajos könyvekig vagyok hajlandó elmenni a magyarításban), egy kicsit elszégyelltem magam: mit szólna anya?

De aztán eszembe jutott Gretchen Rubin, a kedvenc boldogságkutatóm esete a gyermekirodalommal. Gretchen a Boldogságterv és a Happier at Home c. könyveiben is leírja saját történetét arról, hogy az egyik fogadalmát követve, amely így szólt: Légy Gretchen!, azaz légy önmagad, engedett a titkos vágynak, hogy a vele szemben támasztott (vagy képzelt) elvárásokkal ellentétben belevesse magát a gyermekirodalomba, és gyerekeknek szóló regényeket olvasson. Egyébként amint megbékélt ezzel a “furcsaságával”, mintegy varázsütésre kiderült, hogy nem is egy ember van a közelében, aki ugyanezzel a titkos érdeklődéssel él, és hipp-hopp könyvklubot alakítottak.

Ez lett volna a hosszas bevezetője annak, hogy eszembe jutott, hogy ajánljam nektek egyik új szerelmemet: Milly Johnson könyveit. A szerelem egyébként azzal kezdődött, hogy könnyed, csajos olvasmányt kerestem a nászutamra, a lánybúcsús hétvégémről hazafelé tartva pedig a vonaton megláttam Rita barátnőm kezében Milly Johnson Yorkshire Puding Klubját, belelapoztam, megtetszett, kivettem a könyvtárból és magammal vittem a nászútra – olvasás közben pedig felváltva pityeregtem, dőltem a kacagástól és hibáztattam az újdonsült férjemet a férfinem összes karakterizált hibájáért.

Szóval, bár ez a férjemről nem mondható el, de nekem Milly Johnson rögtön belopta magát a szívembe. Igazi meseterápia – felnőtteknek szóló köntösben. A történeteiben megvan minden, amiért a gyermekek lelkét is mesékkel gyógyítjuk: a jó és a rossz között éles a határ, tudjuk, kik a szeretetre szánt és kik az utálatra számító karakterek, a jó elnyeri jutalmát, a rossz büntetését. És mégis! Hiába kellemesen sematikusak a karakterek és a fordulatok, a történetei mégis élők és nyüzsgők, a stílusa csípős és olvasmányos, és valóban megmozgatja azokat az érzelmeket, amiket megcéloz – nemcsak a felszínen, de egészen mélyre hatolva. Velem legalábbis így történt.

Bátran ajánlom tehát mindenkinek, aki felnőttként is egy kis meseterápiára vágyik – aki nem bánja, ha végig kell mennie az érzelmek sötét bugyrain, ha tudja, hogy a végén, talán egy kiadós, taknyos bőgés után, de garantáltan megkapja a megnyugvás puha és jóleső érzését.

Az én ajánlásom (nos, ezeket a könyveket olvastam tőle eddig):

Yorkshire Puding Klub

“Három, a negyvenes éveihez közeledő dél-yorkshire-i barátnő egyszerre esik teherbe, miután elzarándokoltak egy ősi termékenységi szoborhoz.

A terhességgel Helen legszebb álma válik valóra, bár cseppet sem rózsás a helyzete. Nemcsak múltjának démonjaival kell megküzdenie, hanem a látszólag tökéletes házassága is épp most jut válságba.
Janey kész katasztrófaként éli meg ezt az állapotot, attól fél, örökre búcsút mondhat a karrierjének. Nem is érti, hogyan történhetett, hiszen férjével, a babavárástól teljesen felvillanyozódott George-dzsal mindig nagyon vigyáztak.
Elizabeth megnyomorított gyermekkora és érzelmi bizonytalansága miatt úgy gondolja, hogy soha nem lenne szabad gyereket vállalnia. Gyötri a kétség, hogy képes lesz-e szeretni a születendő babát.”

(Forrás: Milly Johnson – Yorkshire Puding Klub @ Moly.hu)

Tavaszi affér

“Amikor Lou Winter, hogy a fogorvosi rendelő várójában elviselhetővé tegye a várakozást, felkap egy szamárfüles magazint, és felfedez benne egy tavaszi nagytakarításról szóló cikket, még nem is sejti, hogy az írás gyökeresen megváltoztatja az életét. Az, ami egyszerű és nagyon időszerű rendrakásnak indul, hamarosan mániává duzzad, és kicsúszik a keze közül.
Minél több szeméttől szabadítja meg Lou az otthonát, és minél több szekrényt és fiókot rak rendbe, annál több fényhez és levegőhöz jutnak az agyában és szívében szorosan bezárt, rejtett zugok is. Ettől kezdve új megvilágításban kezdi látni önmagát és a környezetét, és képes szembenézni azokkal az érzésekkel, amelyeket a soha meg nem született gyermeke iránti vágyakozás, a férje hűtlensége és a legjobb barátnőjének a hiánya váltott ki belőle.
Lázas ténykedése közepette egyre gyakrabban körvonalazódik emlékezetében annak a merész, félelmet nem ismerő lánynak az alakja, aki valaha ő maga volt.”

(Forrás: Milly Johnson – Yorkshire Puding Klub @ Moly.hu)