Már írtam arról, hogy egy szakmai továbbképzésen megtanultam egy egyszerű de hatékony módját annak, hogy hogyan mondjunk nemet. A Facebookon egyébként kaptam egy aranyos hozzászólást a cikk címére. – Hogyan mondjunk hatékonyan nemet? – Határozottan.
Nos, valóban, a kérdés leginkább az, hogy hogyan mondjunk hatékonyan és konstruktívan nemet.
Arra a kérdésre, hogy hogyan kritizáljunk, szintén lehetne a válasz egyszavas: őszintén. Ennél kicsit bonyolultabb – de nem sokkal – az, ha úgy szeretnénk hatékony kritikát adni, hogy ne bántsuk meg a másikat, ne érezze támadásnak az észrevételünket, és ezzel egyébként növeljük az esélyét annak, hogy az építő kritikánkat megfogadják. (Ha a kritikád nem építő jellegű, hanem öncélú, mert szereted nézni, ahogy egy negatív megjegyzésed célba ér, húsba vág és fájdalmat okoz, akkor is tudok egy egyszerű módszert javasolni: tartsd csukva a szádat.)
A hatékony, építő jellegű kritika megfogalmazásának módszere is három egyszerű lépésből áll, és kritika-szendvicsnek is nevezik:
- Pozitívummal indíts
- Mondd el a negatívumot
- Pozitívummal zárd le
A kritika megfogalmazásakor is érvényes az én-üzenetek elve és az, amit az elutasításnál tanultunk, tehát az, hogy a kritikát személyeskedés nélkül adjuk át.
Egy példa egy te-üzenettel súlyosbított kritikára: Pocsék szakács vagy.
Egy példa az én-üzenettel csiszolt változatra: Nekem nem ízlett a hús.
Egy példa a kritika-szendviccsel átadott üzenetre: Csodálatos volt ez a terítés! A hús nekem nem ízlett, de a desszert nagyon finom volt, elkérhetem a recepted?
Ugye, hogy nem ördöngősség? De ezeknek az apró praktikáknak az elsajátítása nagyon sokat lendíthet az ember és ember közötti kommunikáción, és nemcsak a felesleges érzelmi sérülés megelőzésében segítenek, de azon is, hogyan adjuk át hatékonyabban az üzeneteinket.
Kincsesfüzet 
jajj igen, ezt láttam a facebookon, nagyon édesek…
oké nem ide szántam a fenti gondolatomat…de nagyon tetszik a szendvicsbe ágyazott kritika…
Nagyon jól időzítetted ezt a cikket, mert a MD kihíváson most először olyan művekhez is kritikát írok, amik esetleg nem tetszettek, és nem akarok bántó lenni, de nem biztos, hogy ez mindig sikerül.
Ha bármit kritizálok, elmondom a jót és a rosszat is, de a példához kapcsolódva csak azért nem keresek erőnek erejével valami jót, hogy ellensúlyozzam a rosszat. Ha engem kritizálnak, nekem is rosszul esik a negatívum, de ha mellé kapok egy erőltetett pozitívumot, akkor azt inkább sértőnek érzem, mint kedvesnek. Mintha úgy gondolnák, hogy nem vagyok képes elviselni egy kritikát (persze általában nem is, mert a legtöbbször úgy érzem, teljes mértékben alaptalan ;) )
A kritika szendvicset én is fanfic kritikákon kezdtem gyakorolni (igazából már évek óta ösztönösen alkalmaztam, mire megtudtam, mi az), de én mindig úgy voltam vele, hogy ha egy ezer szavas történetben nem találok két pozitívumot, amit őszintén és erőlködés nélkül meg tudok jelölni, akkor inkább nem is írok róla semmit.
Na igen, ezzel egészen eddig én is így voltam, vagy lehet, hogy még odáig sem jutottam, hogy végigolvasom. De egy versenyen, aminek persze nem az a lényege, hogy most melyik csapat nyer, hanem, hogy az írók és az olvasók jól érezzék magukat, de azért mégis: mennyire fair az, hogy több kategóriában adsz mondjuk közepes/jó, de nem nagyon jó pontot, megfogalmazol kritikát, pozitívumokat, negatívumokat egyaránt, másnak meg nem adsz pontot, csak hogy ne húzd le az átlagot?
Persze, ilyenkor korrektebb pontozni. De adhatsz kritika nélküli pontozást is (gondolom), és ha nem tudsz mást mondani a történetről, mint hogy ezt megírni is, elolvasni is kár volt, semmi érték nincs benne, akkor talán jobb is, ha csak szótlanul pontozol… Ha már volt benne egy karakter, egy pillanat, egy hangulat, amit nem vetnél azonnal a tűzre, ha már találtál rá valami okot, hogy az abszolút minimumnál kicsit jobb pontokat adj, akkor már van miből szendvicset készíteni.
Az egyik kedvenc sorozatom, a Hart of Dixie, abban volt ugyanezen az elven a szakítás-szendvics. :)
Nekünk gyermekfogáaszatból azt tanították, hogy egy vizsgálat kapcsán, ha találunk bármi gondot, nem szabad azzal indítani, főleg nem szidalmazás vagy kioktatás szerűen intézni a kommunikációt. Pl. Hú Pistike mennyi rossz fogad van, nem vigyázol rájuk, ebből nagy baj lesz, nem leszünk így jóban! – Helyette pl. Számoljuk csak meg, egy ennyi éves fiúnak mennyi foga van… hamarosan bújnak új felnőtt fogak, ezeket a beteg tejfogacskákat meg kell gyógyítani, hogy ne betegítség meg az új fogakat és szép egészséges fogaid legyenek! / Vagy pl. egy nagyobb lánynál : Mennyi szép fogad van, de ezek itt betegek, ha meggyógyítjuk őket nem fognak fájni, viszont ahhoz hogy ne legyen máskor baj, jobban kell vigyáznod rájuk, mert szép arcod van és egy szép lánynak szépek kell lennie a fogainak is, hogy szívesen mosolyogjon. Így leírva lehet furán hangzik, de a gyakorlatban tényleg így működik jól az egészségnevelés. Ha kritizálok valakit pl. fogmosás terén a rendelőben, mindig először azt mutatom meg, hol mosta meg jól, és utána, hogy hol nem… és a zárás “Nem szídás, segítség.” …. Nem tudnám számszerűsíteni, hányszor mondtam el ezt a három szavas lezárást, nem túlzok, ha azt mondom több ezerszer. Ahogy olvastam az írásod, a munkámra asszociáltam, persze lehet meglepő hogy ilyen területre vezettem át a témát, de nekem ez része a mindennapjaimnak. D.
Bárcsak a felnőtt fogászat terén is így lennének az orvosok!… Én nemrég lettem túl egy jó fél éven át húzódó kezelés sorozaton, mert mire találtam egy kedves orvost, akihez szívesen mentem vissza, mert nem baltázott le, ilyen állapotba kerültek a fogaim… A férjem előtt ugyanez áll, de szerencsére neki is találtunk pozitív dokit. :)
Igen, amikor az ember igazán kiszolgáltatott, gyenge, beteg, amúgy is szégyelli magát, akkor a legfontosabb, hogy megfelelően csomagoljuk a kritikát és figyeljünk arra, hogy ne bántsunk vele…
Szia! Én is már régóta így igyekszem kritizálni (szintén főleg fanfic téren), de jó látni/olvasni, hogy nem lőttem ezzel nagyon mellé :) Persze tényleg ott van a probléma, amikor nem akarsz megbántani valakit (pl. ismerőst, barátot), de valamit mondani kell, amikor megmutatja a “remekművét”, amiben nem sikerül még két pozitívumot se felfedezni… Na, olyankor van ciki :D Azért szerencsére ilyesmi elég ritkán fordul elő. Üdv: Mena
Visszajelzés: Blogszülinapi giveaway | Kincsesfüzet