Az elmúlt hetekben két alkalommal is szembesültem vele, hogy személy szerint engem, mint Nagy Timit számon tartanak olyan helyen, ahol nem számítottam rá.
Az első alkalom az volt, amikor telefonon felhívtam a mormon misszináriusokat, hogy érdeklődjek náluk, és miután bemutatkoztam, rövid beszélgetés után a fiú elismételte a nevemet: Nagy Timi, ugye? Te már beszéltél korábban az elderekkel. – Nos, úgy tűnik, a több mint fél évvel ezelőtti, néhány alkalmas elbeszélgetés után “bekerültem a nyilvántartásba”, mint Nagy Timi, az érdeklődő, és a nevemet akkor is jegyzik, ha azok, akikkel akkor beszélgettem, már régen továbbálltak vagy hazaköltöztek.
A másik alkalom az volt, amikor meg kellett jelennem a takarékszövetkezetben, ahol volt egy régi, felszámolásra váró bankszámlám, amire csak gyűlt és gyűlt a számlavezetési díj tartozása, mert elmulasztottam megszüntetni a számlát. Szégyenletesen régen húztam már ezt az ügyet. Amikor bementem a pici ügyféltérbe, köszöntem az ügyintézőnek és annyit mondtam, hogy szeretnék rendezni egy bankszámla tartozást, a hölgy szigorúan összevont szemöldökkel rám nézett, és csak annyit mondott: Nagy Tímea, tudjuk. Próbáltam elviccelni a dolgot és kínos, erőltetett mosollyal rákérdeztem, körözési listán van-e már az arcképem, amire a hölgy ugyanolyan szigorúan csak annyit válaszolt: közel vagyunk hozzá. Hát, nem volt lélekemelő élmény, ahogy a tartozást kifizetni sem – megszüntetni a számlát annál inkább az volt.
Ez a két eset elgondolkodtatott, és remélem, hogy titeket is elgondolkodtat: vajon hol tartanak nyilván minket úgy, hogy nem is tudunk róla? És vajon hogyan őrzik az emlékünket – jó szívvel, vagy már körözési listán vagyunk és darts táblát csináltak az arcképünkből? Mit tehetünk azért, hogy ha nem is szándékosan “jegyezzük be magunkat a nyilvántartásba”, akkor is jó emlékek maradjanak meg rólunk?
Kincsesfüzet 
Tetszik, ahogy elmesélted a 2. történetet, szinte látom magam előtt a “kissé” durcás ügyintéző hölgyet. :) Én is ugyanebben a cipőben jártam egyébként, úgyhogy tökéleteseén átérzem a helyzeted! Nvemrég sikerült végre újra – 3 év után hazalátogatnunk, és nekem is a Nr1. elintéznivalóim egyike volt egy számlamegszűntetés, amire jelentős tartozást sikerült felhalmoznom, köszönhetően az ostoba számlavezetési díjaknak. Szerencsére én is sikeresen lezártam és amikor a hölgy a procedúra végén megkérdezte, hogy szeretnék-e újabb számlát nyitni náluk, udvariasan elutasítottam, de legszívesebben csak az arcába nevettem volna hangosan. Azt hiszem mindannyiunk életében megvannak azok a bizonyos körözési listák :)
Nekem az tűnik fel, hogy mások a suliban sokkal többet tudnak rólam, mint én róluk. Egy-két új órán – pl. angol szaknyelven még harmadévben is megy az ismerkedés (jobbára azért, hogy a tanár megismerjen minket :D ), és évfolyamtársaim olyanokkal vannak tisztában, amikről nem hittem. Pl. csaj, akivel alig beszélünk, ámde nagyon aranyos – és ezek szerint figyelmes is – tudja rólam, hogy hogy hívják a páromat, mik a hobbijaim stb. Azt hiszem, ideje lenne újra megvizsgálnom a szociális kapcsolataimat, és egy kicsit jobban odafigyelnem a körülöttem élő emberekre. :$