A soha vissza nem térő alkalom, hogy értelmet adj a húszas éveidnek

Meg Jay pszichológus az alábbi TED beszédében olyasmiről beszél, ami mindig foglalkoztatott – mármint, az utóbbi tíz évben, azokban a bizonyos húszas években. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan neveltetést kaptam, aminek hála nem pazaroltam el ezt az időt meddő, se veled, se nélküled kapcsolatokra, kamaszos bulizásra és az élvezetek hajszolására, hanem már tizenkilenc éves koromban megállapodtam amellett a férfi mellett, akit egy életen át szerethetek, és a húszas éveimet a kapcsolatunk építésére szántam. Nem mondhatom el viszont ezt a karrieremről, amiben úgy fest, a tipikus “halogató húszasok” táborát erősítem.

Sokszor hallottam már, hogy milyen szörnyű, hogy “ezek a mai fiatalok” nem akarnak felnőni, elköltözni otthonról, a saját lábukra állni, családot alapítani. Meg Jay és én is egyetértünk abban, hogy ez egyáltalán nem biztos, hogy rossz. Nem baj az, ha a nagyszüleinkkel ellentétben nem kell tizenöt-tizenhat éves korunkra kenyérkeresővé válnunk, és mire betöltjük a huszat, bebetonozódnunk a szerepeinkbe a munka és a házasság területén egyaránt.

Az viszont baj, hogy ezt az egyedülálló ajándékot, amit a nagyszüleinkkel ellentétben kaptunk, ezt a plusz tíz évet nem használjuk ki, hanem a kamaszéveink meghosszabbításának tekintjük, hogy a húszas éveink közepén-végén ugyanott találjuk magunkat, ahol a nagyszüleink a tízes éveik végén: hogy mindössze egy-két évünk van arra, hogy elkötelezzük magunkat a munkánkban és a magánéletünkben, hogy rájöjjünk, mit akarunk az élettől. És mivel tudjuk, hogy olyan világban élünk, ami sokkal több lehetőséget tár elénk, annál fájóbb, ha sietségünkben rossz döntést hozunk.

Ezért fontos, hogy a mai húszévesek tisztában legyenek azzal, micsoda ajándék van a birtokukban és felhasználják arra, hogy körültekintően megalapozzák a leendő életüket: tanuljanak, hasznos kapcsolatokat építsenek ki, éljenek a kínálkozó lehetőségekkel, önmagukban és párkapcsolataikban megtalálják a leendő családjuk stabil alapjait.

Meg Jay három fontos tanácsot szeretne átadni a huszonéveseknek:

  1. Nem vagy identitásválságban: most van a legjobb lehetőség arra, hogy kiépítsd az identitás tőkédet. Ha már van sejtésed arról, hogy ki vagy, vagy kivé akarsz válni, foglalkozz azzal, hogy építsd ezt az identitást. Húszévesen még senki nem fog elítélni azért, ha ezzel nem keresel pénzt vagy nem érsz el kiemelkedő sikert, de ne szalaszd el a lehetőséget, hogy lerakd a jövendőbeli sikereid alapjait. Lehet, hogy csak legyinteni fognak rád, hogy megint egy húszéves, aki a lábát lógatja és az álmait kergetve szórakozik, de nem számít, ha te tudod, hogy a karrieredet építed, azzal ellentétben, aki csak azért vállal némi munkát, hogy előteremtse a pénzt a hétvégi bulira.
  2. Tekints másképp a kapcsolataidra. Húszévesen, mintha csak még mindig kamasz lennél, a kortárs csoport mindennél fontosabbnak tűnik, meghatározza a véleményedet, a stílusodat, a szokásaidat, meghatároz téged. De szinte mindig kiderül, hogy az ideális társad valahonnan a baráti körödön kívülről bukkan fel, a legjobb karrierlehetőségekhez pedig a kapcsolati hálód laza szálai mentén jutsz hozzá, valakitől, aki az ismerősöd rokonának az ismerőse. Tanuld meg megkülönböztetni egymástól a havert, a barátot és az értékes ismerőst – és mindegyiket kezeld a helyén.
  3. Felejtsd el, hogy a barátaidat megválaszthatod, de a családodat nem. Ez talán igaz volt akkor, amikor gyerek voltál – de már nem vagy az, és a húszas éveidben jön el az ideje annak, hogy körültekintően, gondosan és tudatosan megválaszd azt a családot, amiben hátralévő életed során fogsz élni. A régi húszévesekkel ellentétben rád még nem nehezedik az a súly, hogy maholnap férjhez kell menned vagy meg kell nősülnöd, különben nagy pácban leszel (ezt majd csak a húszas éveid második felében kezdik pedzegetni), ezért ez tökéletes időszak arra, hogy ahelyett, hogy csak sodródnál egyik céltalan kapcsolatból a másikba, és elütnéd az időt addig is, míg az a bizonyos óra sürgetőn ketyegni nem kezd és harminc évesen fejest kellene ugranod egy elhamarkodott kapcsolatba, elkezdj időben dolgozni azon, hogy hogyan tudod kiválasztani az ideális társadat, leendő családod másik alappillérét (és magadat is olyanná formáld, hogy alkalmas legyél tartóoszlopnak).

Meg Jay teljes beszédét az alábbi videóban hallgathatjátok meg:

Reklámok

A soha vissza nem térő alkalom, hogy értelmet adj a húszas éveidnek” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Kedves Timi!

    Új olvasód vagyok és sok mindenben egyet értünk. Tetszett az írás, de 21 évesen inkább a barátaimról olvastam benne nagyjából. Én kicsit mindig is “koraérett” voltam, talán ezért sincs még az a hőn áhított párkapcsolat az életemben. A szülőktől elköltözés nálam éppen hat hónapja valósult meg, csak az ő nagy bánatukra rögtön 1000 km-re hagytam el a fészket. Soha nem volt élhetetlen a légkör otthon, imádom a családom – bevallom a távolság az utóbbi fél évben még javított is a kapcsolatunkon. 🙂

    A karrierépítéses résszel azért vagyok bajban, mert még mindig fogalmam sincs, hogy mit akarok kezdeni magammal. Én soha nem vártam el, hogy a szüleim támogassanak anyagilag, amint végeztem a középiskolával. Minden pénzt amit elköltöttem, magam teremtettem meg. “Lehet, hogy csak legyinteni fognak rád, hogy megint egy húszéves, aki a lábát lógatja és az álmait kergetve szórakozik, de nem számít, ha te tudod, hogy a karrieredet építed, azzal ellentétben, aki csak azért vállal némi munkát, hogy előteremtse a pénzt a hétvégi bulira.” Épp ezért ezzel nem értek egyet. Kb 16 éves korom óta nem volt igazi nyaralós nyaram, de 20 évesen például az Olimpián dolgoztam Londonban, ami nekem örök emlék marad. Ahol a gyerek nem akarja állandóan a szülőt pumpolni, ott a gyerek lépni fog. És nem minden munkával a karrierjét fogja építeni. Van egy barátnőm, aki szemrebbenés nélkül finanszíroztatja a szüleivel a bécsi tanulmányait (és lakását, bulijait, életszínvonalát), na ennél engem semmi nem háborít fel jobban.

    De tetszett és érdekes volt az írás – szuper a blogod! 🙂 Csak így tovább, és elnézést a hosszú hozzászólásért! 🙂

    • Egyáltalán nem haragszom, sőt örülök a hozzászólásnak, a hosszú hozzászólásoknak meg még jobban! 🙂
      Az idézett mondatnál természetesen nem arra gondoltam, hogy minden munkának, legyen az pénzért vagy ingyen végzett, az álom életcélod irányába kell mutatnia. Ez két dolgot jelent nálam. Egy: húsz évesen, amikor még nincs gyereked, férjed és lakáshiteled, könnyebben fogadsz el egy anyagilag nem túl jövedelmező, de szakmailag ütős ösztöndíjat vagy gyakornoki állást, ami mondjuk irtó jól mutat az önéletrajzban és hasznos tudást ad, ami segít, hogy később jobb munkához juthass. Kettő: több olyan embert ismerek, akik annyira büszkék rá, hogy kamasz korukban már dolgoztak, csakhogy a harmincas éveikben sem tartanak még előbbre annál, hogy bármilyen munkával (akkor is, ha nem szeretik a munkájukat vagy a munkahelyüket) megkeresnek annyi pénzt, amennyiből kifizetik a lakbért, a kaját, a ruhákat, a többit pedig elbulizzák és elisszák, és nincs semmi más perspektívájuk, sem szakmai, sem személyes téren, mint hogy húzzuk ki valahogy a következő fizetésig. Ezért mondom azt, hogy többre becsülöm azt, ha valaki húsz évesen még nem az anyagiakat és az anyagi függetlenséget tartja első sorban szem előtt, de cserébe húsz-harminc éves fejlődési pálya lebeg a szeme előtt, amiben benne van a személyes, a szociális, az anyagi fejlődés is, mint ha valaki még harminc éves kora fölött is ugyanaz a tiszteletre méltó kamasz, aki megkeresi magának a pénzt cigire és bulira.

      • Szerintem nagyon kevesen tehetik csak meg azt, hogy ingyen dolgozzanak a mai világban. Ideális helyzetben azonban abszolút aláírom amit mondasz, mert még egy recepciósnak is lassan már 5 év tapasztalata kell, hogy legyen (más kérdés, hogy sok helyen a gyakornok csak gond, ezért inkább fel sem veszik, nehogy foglalkozni kelljen vele). 🙂

        Szép vasárnapot!

      • Nos, a cikk ugye arról szól, hogy hogyan használjuk ki azt, hogy ami régen a huszas évek elején volt ideális, szükséges vagy kötelező, az kitolódott a harmincas éveinkre. Ha tizenhat évesen munkába akarunk állni ugyanúgy, ahogy a nagyanyáink tizenhat évesen munkába álltak, akkor nincs miről beszélni. 🙂

  2. Jajh, de igaza van ennek a csajnak egy-két dologban… 🙂 Ha tudnám, pontosan mit is akarok kezdeni magammal, már sínen is lennék, mert a lehetőségek tényleg megvannak. Mi inkább dönteni nem tudunk a sok lehetőség közül szerintem.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s