Amikor a mormonok hasznos alapelveiről írtam, kutyafülű voltam és szándékosan elsumákoltam egy számukra nagyon-nagyon fontos és hangsúlyos alapelvet: fizess tizedet!
A tizedfizetésnek régre nyúló bibliai hagyománya van – és borzasztó kényes témának minősül minden mai egyházban, ha kívülről ítéljük meg. Ami azt illeti, a legtöbb ember, akivel alkalmam volt beszélgetni erről a témáról, úgy gondolja, hogy ha egy vallási csoport a katolikus egyháznál megszokott perselypénznél és havi párszáz forintnyi egyházi adónál nagyobb részesedést kér az ember fizetéséből, az egy agymosó szekta, amitől a legbölcsebb távol maradni.
Kedvenc sikergurum, Jack Canfield viszont az alábbi érdekes gondolatokat fogalmazza meg a tizedfizetésről:
“A tized lerovása – vagyis amikor a keresetünk 10 százalékát Istennek ajánljuk – az egyik legjobb garancia a gazdagságra. A világ legtehetősebb és legsikeresebb emberei vallásos hévvel mondanak le jövedelmük egytizedéről. Ha mi is rendszeresen követjük a példájukat, mozgásba lendítjük az egyetemes erőt, amely folyamatos bőséggel jutalmaz meg minket.
Ez nemcsak másoknak jelent hasznot, hanem nekünk, adakozóknak is. Az előnyök túlmutatnak a vallások határain, és világnézettől függetlenül minden embernek javára válnak – mivel az egyszerű adakozás egyszerre teremt lelki szövetséget a gazdagság Istenével, és szilárdítja meg bennünk a mások iránti szeretetet. […]
A tizedet kétféleképpen lehet leróni. A pénzbeli tized azt jelenti, hogy bruttó bevételünk 10 százalékát egy olyan szervezetnek ajánljuk föl, amelyet spirituális vezérünknek tekintünk, vagy amelynek jótékonysági munkájához mi is hozzá akarunk járulni.
Az időbeli tized esetén az időnket áldozzuk fel, hogy egy templom, vallási szentély, zsinagóga vagy jótékonysági szervezet munkájában segédkezzünk.” (Jack Canfield: A siker alapelvei)
Kedvenc boldogságkutatóm, Gretchen Rubin pedig így ír az adakozás fontosságáról:
“[…] létezik egy izgalmas tanulmány, amelyik szó szerint bebizonyította: […] a jótékonykodó emberek hosszú távon gazdagabbak lesznek, mint akik nem adakoznak. […] A jótékony célú adakozás nem csak egyszerűen összefügg a magasabb jövedelemmel – az adakozás növeli a jövedelmet. A meglepő következmény egyik magyarázata, hogy az adakozás serkenti az elme működését, és az adakozó embereket szívesebben választják vezető pozíciókba.” (Gretchen Rubin: Boldogságterv)
Mindkettejük leírásából látszik, hogy a tized fizetése nem szükségszerűen egy vallási szervezetnek történik. Bár sokáig az egyházak voltak a domináns karitatív szervezetek, és ma is ugyanúgy végeznek jótékony munkát, de ma már nem szükségszerű (sem lelkiismereti, sem gyakorlati szempontból), hogy a tizedünk egyházi tized legyen, hanem azt bármilyen jótékonysági munkát végző szervezetnek felajánlhatjuk.
Be kell hogy valljam, nekem nincs túl jó viszonyom a pénzzel, sokat aggódom miatta és túlságosan ragaszkodom hozzá. Magamat megjutalmazni, magamnak adni már megtanultam (hosszú évek kitartó munkája volt mind Peti, mind az én részemről), és bár szoktam jótékonykodni, a tizedfizetés hatalmas falat lenne a számomra. Míg ezt a bejegyzést írtam, végig azt fontolgattam, vajon milyen érzés lenne, ha (a bruttó fizetésem tíz százalékával számolva) havi húszezer, évi kettőszáznegyvenezer forintot jótékony célokra kellene fordítanom… Hát, nem lenne könnyű. De ha arra gondolok, ahogy Jack Canfield írta, hogy a tizedfizetés egyfajta kapcsolatkeresés Istennel, az jut erről eszembe, hogy az, ahogy én érzek ezzel kapcsolatban (és ahogy valószínűleg sokan éreznek), szomorú példája annak, miért élünk a világban annyira hitevesztetten, magunkra hagyottan. Annyira kapaszkodunk abba, tüskésen és féltékenyen, ami az enyém-enyém-enyém, hogy elfelejtjük keresni a kapcsolatot Istennel, a kollektívával, a lélekkel, a felemelkedéssel.
Ezáltal, ha a tizedfizetésre úgy nézünk, mint pénzkidobásra, az valóban nyűg. De ha úgy tekintünk rá, mint áldozathozatalra a lelki fejlődésünk érdekében, akkor egy érdekes spirituális kihívás lehet – épp úgy, mint az, hogy mondjuk megtanuljunk egy órán át csendben meditálni.
Ti fizettek tizedet? Pénzben vagy időben? Kinek és hogyan?
Kincsesfüzet 
Szia! Elgondolkodtató, amit írtál. És egyben nagyon szomorú is. Én is úgy gondolom, hogy a hitünket már rég elvesztettük azzal kapcsolatosan, hogy magunkon kívül bárkire is számíthatnánk. Akkor meg miért legyünk önzetlenek, hiszen rajtunk ki segít, ha kell(ene)? De ez így nem jó. Én még annyit hozzátennék, hogy nem csak egy szervezett közösség, hanem pl. az utcában lakó, öreg nénikének való segítség, vagy a tágabban vett családon belüli eseti segítségnyújtás – mondjuk nyáron gyerekfelügyelet saját szabadság terhére… – is ide sorolható. Szerintem ebben nem szabad merev szabályokat felállítani, mert akkor ismét csapdába kerülünk. Azt kell szem előtt tartani, hogy milyen lemondás “nem fáj” még, de mégis tesz az ember másokért. És hogy aktuális legyek, a blogolás – ami a boldogságkutatást célozza meg, mint a Kincsesfüzet is – szerintem ugyanez a kategória. Hiszen az idődet szánod rá. :) Szép napot! D.
Timi újabb nagyszerű írást köszönhetünk neked! valóban elgondolkodtató,amikről írtál,ilyen fajta nézőpontból még nem gondoltam erre,de valóban lehet benne valami. Bár,én is olyan típusú vagyok,mint te,mert havonta ennyi pénztől nehezen válnék meg. :)
Pont ma írtam én is hasonló témában. Hogy igenis tegyünk! De ahhoz, hogy másokért tegyünk, magunknak sem árt rendben lenni. Pl. ahogy Te is írtad, hogy Magadra is tudd költeni a pénzt.
Az egyházi tizedről nagyon sokáig lehetne vitázni és sokkal többet kéne tudjak a történelemről ahhoz, hogy érdemben tudjak hozzászólni.
Nem hiszem, hogy feltétlen 10%-nak kéne lennie, vagy hogy havi rendszerességgel. Meg lehet ez pénz, idő, adomány, bármi.
A férjem is azt vallja amúgy, hogy ha forog a pénz, akkor lesz több, nem akkor, ha kotlunk rajta. Hogy ez pontosan mi miatt van, azt nem tudom. De talán ahhoz is köze van, hogy ha nem mozgatjuk, nem adunk, akkor beszűkülünk. Nem nagyon lesz kapcsolatunk (se munkahelyi, se személyes), akkor miből is gazdagodhatnánk? Hogyan kerülhetnénk a jó időben a jó helyre? Jó tett helyében jót várj :)
De azért 10% a fizetésből… most, nekünk rengeteg. És szerintem még sokan vannak így. Senki sem nyer abból, ha mi nem eszünk rendesen.
A kérdésre válaszolva, én nem fizetek tizedet, sem pénzben, sem időben. Perpill tanulok, hogy iskolapszichológus legyek és tehessek. Közben adok a családomnak. Most tervezem összeszedni a fölöslegessé vált holmikat és adományboltba adni (pont Nálad olvastam róla), időnként szemetet is szedek, elbeszélgetek a szomszéd nénivel (az is adás, egy kis társaság neki) és mindig felajánljuk a segítségünket. Ott és úgy teszek, ahogy épp adódik és van rá kapacitásom. Amikor a közértben már nem lehet férni a kosaraktól (pedig ott a hely, ahova lehetne rakni), akkor összegyűjtöm és berakom a helyükre. Kidobom belőle a blokkot. Petíciót írok alá. Blogot írok. Segítő beszélgetést tartok (ma lesz az első!).
Jó téma, és tényleg nem fordítunk rá manapság elég figyelmet. Szabó Magda Régimódi történetében olvastam, hogy a családja, bár soha nem voltak anyagilag túl jól elengedve, rendszeresen adakoztak. Még a háztartási könyvbe is be volt írva, hogy mikor mennyit költöttek rá.
Az adakozásban az egyik érzékeny téma a mennyit, de – legalábbis számomra – a másik nagyon érzékeny téma a kinek?? Hallottunk már pénzmosási célra létrejött alapítványokról. Én ügyfelezős munkaterületen dolgozom, és napi szinten futok bele telefonhívásokba váltakozva sírós vagy agresszív hangú telefonálóktól, akik az “xy rákos gyermekek megsegítése alapítvány”, “új lélegeztetőgép a kórháznak”, és ki tudja még milyen fedőnevű szervezetektől telefonálnak, majd mikor közlöm, hogy sajnos nem, felháborodnak, vagy levágják a telefont. Meg a mindenféle utcai képeslap- és gyufaáruslányok. Meg a csöves, vagy a szegénygyerek, akiknél megfordul a fejünkben, hogy vajon nem piára költi-e, és vajon nem jön-e mindjárt a nepper a napi bevételért, és a szegény ma sem fog enni semmit, hiába adtam neki. Ezek a dolgok eléggé érzéketlenítik az embert szerintem.
Persze az én feladatom, hogy fejben külön tudjam választani, leszedni a sok mocskot az adakozás témaköréről. A magam részéről, akár adó 1%, akár alkalmi támogatásról van szó, kizárólag olyan szervezetnek, alapítványnak adok, amiről személyes közvetlen infóm van, hogy ténylegesen létezik, mit csinál, és hova teszi azt a pénzt, amit kap (hurrá, egy ilyenről már tudok! :D).
De a másik nehézség ebben a témakörben: úgy adni, hogy nem vársz el cserébe semmit. Nem úgy értem, hogy nem vársz el viszonzást, hanem: nem vársz SEMMIT. Ha úgy döntesz, hogy adsz, azzal lemondasz arról a pénzről, a felette való rendelkezésről. Ha már odaadtad, és a másik piára költi, vagy fogja és lehúzza a wc-n, van ahhoz bármi közöd? Azért adsz, mert elvárod a másiktól, hogy ezt meg azt csináljon vele, vagy az adás öröméért? Na ez még az, ami számomra nagyon nehéz…
Sziasztok. Én ezt úgy oldottam meg, hogy kerestem egy szimpatikus, leinformálható, komoly alapítványt. Már vagy tíz éve. (Jó nem egyet, hanem vagy három volt eleinte. Mára egy maradt.) Nem sok, de állandóra be van állítva egy olyan összeg havonta átutalandónak, amiről úgy gondoltam, hogy a havi számlák fizetése mellett, nem fog megrokkantani a kifizetése. Számtalan köszönő levelet küldtek már (annak mindig örülök és jól is esik) meg, hogy adójóváírás céljából adjam meg az adószámom, de soha nem adtam meg. A csoda sem bajlódik a NAV-val, különben sem azért szántam oda azt a pénzt… amúgy tényleg jó érzés. Amikor elmentem egyszer “mellettük”, magamban ki is húztam egy kicsit magam. Mert lehet, hogy azt az új függönyt, vagy a frissen festett ablakkeret festékét mondjuk én vettem nekik :) és még jó valamire: a parkolókban megjelenő, szegény beteg gyerekeknek gyűjtő, rózsát áruló link és nem link egyéneknek nyugodt szívvel (és tényleg nem én jövök zavarba) tudom mondani: “nézze kérem, én havi rendszerességgel támogatok egy alapítványt, több ilyen jellegű ráfordításra jelenleg nincs módom.” Te, és működik! Abba szokták hagyni a kéregetést. (Már aki fogja agyilag az adást…) Továbblépve, ez nem azt jelenti, hogy ezentúl máshova soha nem adok. Csak csatlakozva az előttem szólóhoz, én pénztárcám, jól megnézem, hogy kinek nyitom ki.
Visszajelzés: Szolgálj a tehetségeddel – Nyomtatható plakátok | Kincsesfüzet
Visszajelzés: Adakozz lustán! | Kincsesfüzet