Mostanság elmaradtam a rendszeres rovatokkal – mormon péntek, boldogságterv, és hétfőn is alig sikerült kipréselnem magamból néhány tételt a hálalistámra -, a kommentek megválaszolásában sem jártam az élen, és bár nem láttátok a hatását itt a blogon, de az előre ütemezett bejegyzésekből is kifutottam a héten – ha volt is olyan a blog életében, hogy nem volt valami a sorban, nem mostanában volt… Ezen kívül az e-mailjeimre sem válaszoltam (itt is bocsánat mindenkitől, aki életjelre várt tőlem), a háztartás is szaladt, a rendszeres programjaimat (pl. mormon angol) is elblicceltem. Szó mi szó, nem voltam jó passzban mostanában, rég nem látott hullámvölgybe kerültem – bár azt hiszem, már kezdek “visszatérni az életbe”. Tépelődtem, hogy leírjam-e nektek ezeket a dolgokat (most és a jövőben), hiszen a Kincsesfüzetet azzal a küldetéssel indítottam el, hogy ez a blog egy maximálisan és kizárólag pozitív és építő jellegű hely lesz – panaszfalnak, dühöngőnek, kummogónak vannak más felületeim és módszereim. De megszavaztátok már, hogy több személyes tartalmat szeretnétek a blogon, többet látni a bloggerből – nos, a blogger meg néha sír, csapkod, és nem akar írni…

El kell viszont mondjam azt is, hogy a “vezetéknélküli kapcsolat” ember és ember, blogger és olvasói közt jól működik. Ugyanis aznap, amikor kifutott az utolsó előre ütemezett bejegyzésem, és nagyon magam alatt voltam, egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy lesz erőm nekiveselkedni és újra írni, ugrásszerűen megnőtt a megjegyzések száma itt a blogon. Gyakran, amikor úgy érzem, hogy írtam egy jó, érdekes, megmozgató témát, nulla visszajelzés érkezik, de amikor a lelkem mélyéig szükségem volt egy kis támogatásra, visszajelzésre, akkor írtatok. Szóval tudjatok róla, hogy szuper, intuitív, támogató, ölelni való olvasótábor vagytok.

Úgyhogy erre a mormon péntekre hoztam egy kis videót a nehéz időszakokról.