Aranyköpés és a tengeri csillagok

A nászutunk helyszíne felé tartva Petivel megálltunk egy autós pihenőnél. Az autóból kiszállva rögtön szemet szúrt, hogy milyen szemetes a parkoló. Úgyhogy mielőtt nekiálltunk volna bámészkodni, nyújtózni, hegyeket fényképezni, felkaptam a földről egy üres zacskót és egy üdítős üveget, és elsétáltam vele a szemetes konténerig.
Peti rögtön rámszólt: – Ennek mi értelme volt, kicsim? Ettől még ugyanolyan mocskos marad ez a hely.
Csak megvontam a vállam, nem volt kedvem vitatkozni.
De aztán Peti elgondolkodott egy pillanatra, és azt mondta: – Bár, igazad van. Ha minden ember csak annyit tenne, mint te, hogy két dolgot eltakarít valaki más után, nem lenne semmi gond ebben a világban.

A tavalyi Blog Action Day cikkemben már írtam róla, hogy az apró gesztusok, az apró jótettek milyen sokat számítanak akkor is, ha nem változtatjuk meg velük a világot.

A tengeri csillagok története jut eszembe erről, amit már számos verzióban hallottam illetve olvastam. Elhoztam nektek egyet (forrása itt).

A tengeri csillagok

Szörnyű vihar kerekedett a tenger felett. Jeges szél hasított végig a vízen, hatalmas hullámok keletkeztek, amelyek kalapácsütésszerű zajjal ütődtek neki a partnak. Úgy tűnt, mintha acéleke szántotta volna föl a tenger fenekét, összekaszabolva a tengerfenék kisebb lakóit, rákféléket, puhatestűeket, tíz méterre a tenger felszínétől.
Amikor a vihar – olyan gyorsan, mint ahogyan keletkezett – elmúlt, a tenger megnyugodott és visszahúzódott. A partot sár borította, amelyben ezernyi tengeri csillag vívta haláltusáját. Annyian voltak, hogy az egész tengerpart rózsaszínné változott.
Sok-sok ember futott a partra, hogy megnézze az eseményt. Forgatócsoportok is érkeztek, hogy lefilmezzék a tengeri csillagokat, amelyek szinte mozdulatlanul haldokoltak.
Az emberek között ott volt egy kisfiú is, aki – miközben apja kezét szorította – szomorúan nézte a kis tengeri csillagokat. Mindenki ott állt és nézett, senki nem tett semmit. A kisfiú hirtelen elengedte az apja kezét, levette a zokniját és a cipőjét és a vízpartra futott. Lehajolt és felmarkolt három csillagot, majd rohanvást a vízbe dobta őket. Ezt többször is megismételte.
Egy cementállványon álló férfi odakiáltott a kisfiúnak:
– Mit csinálsz te gyerek?
– Visszadobom a tengerbe a csillagokat. Ha nem tenném, elpusztulnának mind itt a parton. – válaszolta a gyerek anélkül, hogy abbahagyta volna az ide-oda futást.
– De több ezer tengeri csillagot úgysem tudsz megmenteni. Túl sok ez neked! – kiáltotta a férfi. – Ez a part rettentő hosszú! Nem tudod megváltoztatni a dolgokat!
A gyerek elmosolyodott, lehajolt egy újabb csillagért, s ahogy elhajította, be a tengerbe, így válaszolt:
– De ennek az egynek a sorsát itt biztosan megváltoztattam!
A férfi elgondolkodott egy pillanatra, aztán lehajolt, levette a zokniját és a cipőjét és lement a partra, ő is elkezdte összeszedni és visszadobálni a csillagokat a tengerbe. Rögtön utána lejött két lány is, így már négyen dobálták a csillagokat a vízbe. Néhány perccel később már ötvenen voltak, aztán százan, kétszázan, ezren, akik mind a csillagokat dobálták vissza a vízbe.
Így mindegyik megmenekült.
Ahhoz, hogy megváltoztassuk a világot, elég, hogyha valaki, akár a legkisebb is, vegye a bátorságát és elkezdje.
(Bruno Ferrero)

Reklámok

Aranyköpés és a tengeri csillagok” bejegyzéshez ozzászólás

    • Igen, nagyon szeretem én is, amiket mond. :) Ő az én varázsgömböm, mindig ki lehet olvasni belőle valami bölcset. :)
      És külön örülök, hogy a csillagos történettel tudtam pluszt adni!

  1. Én is mindig így állok hozzá a dolgokhoz. Ha mindent nem is tudok megoldani, de már az a kevés amit teszek, sokkal több, mint a semmi.
    A tengeri csillagos történet igazán elgondolkodtató! :)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s