“A ‘boldogan éltek, míg meg nem haltak’ nem tündérmese. Hanem döntés.” (Fawn Weaver, Happy Wives Club)
Tegnapelőtt volt egy hónapja a házasságkötésünknek, és bár ez hihetetlenül kevés időnek tűnik, hozzátenném, hogy ma van nyolc és fél éve annak, hogy az egyetemről a buszmegálló felé tartva Petivel végre kiböktük, hogy ezentúl többek szeretnénk lenni egymásnak, mint évfolyamtársak, akik megosztják a jegyzeteiket egymással. Ha valami, hát a mi kapcsolatunk egy igazi tündérmese, különösen úgy, ahogy én mesélem – hogy egy februári napon egy új fiú érkezett az évfolyamunkra, akit leültettek mellém és megkértek, hogy gondoskodjak róla, én pedig ezt teszem azóta is szüntelenül. Jó csapat vagyunk, egymáshoz illő borzalmas humorral, összepasszoló rigolyákkal, egymáséit jól kiegészítő erősségekkel és gyengeségekkel, félelmetesen nyílt kommunikációval és zárt frontvonallal, aminek köszönhetően szinte lehetetlen éket verni közénk.
Taza bemutatkozásában olvastam, akit az inspiráló családi képeiért követek, a következő mondatot: szerencsés vagyok, mert hozzámentem a legjobb barátomhoz. Nagyon szép gondolatnak tartottam, bár néha kicsit furcsálltam is azt, ahogy körberajongja a férjét. De mióta összeházasodtunk, engem is elragadott ez a fantasztikus érzés, az újra fellobbant szerelem, az izgatott, meghatott ragaszkodás Petihez, az őszinte csodálat és mély bizalom iránta. És rájöttem, hogy én is szerencsés vagyok, hiszen én is hozzámentem a legjobb barátomhoz – akivel bármiről beszélhetek, akivel mindent megoszthatok, aki előtt nem kell, hogy titkom legyen, akiben minden kérdésben megbízom.
Amint mondtam, a történetünk egy tündérmese, különösen, ahogy én mesélem. De ez a tündérmese nem csak úgy megtörtént velünk. Nagyon sok döntés hozadéka, és ezeket a döntéseket ma is, azóta is folyamatosan meghozzuk, minden nap, már nyolc és fél éve.
♥ ♥ ♥
Te milyen döntéseket hozol azért, hogy egy tündérmesében élhess?
Kincsesfüzet 
Olyan jó volt ezt olvasni!
Köszi! :)
Ezt nagyon jó volt elolvasni, és valahogy engem annyira jó érzéssel tölt el, hogy igen is vannak tündérmesék körülöttünk, rengeteg ám! Én is mindig azt mondom, hogy a mi történetünk is tündérmese, és van ám benne igen rengeteg meló. Mert az igen is kell hozzá, hogy az ember élete tényleg tündérmese legyen. Bár, az ismeretségi köröm szerint nem munka van benne, hanem áldozat. De legyen ez az ő véleményük, én vagyis mi ezt nem hívjuk és nem is éljük meg áldozatként. Mindig azt szoktam mondani magamban mikor jönnek nekem ezzel az “áldozat” dumával, hogy ha mernének kicsit “áldozni” ők is, dolgozni a kapcsolatukon, a fellegekben éreznék magukat, és nem arról szólna akkor az életük, hogy panaszkodnak egymásra. Számomra pl az utóbbi annyira elképzelhetetlen…. :)
Sok sok boldogságot még nektek is! :)
Nézőpont kérdése persze. Az egyedüllétnek meg a kapcsolatban létnek is vannak előnyei, hátrányai, áldásai, áldozatai. Nem gond, ha valaki az egyik vagy a másik mellett teszi le a voksát, meg a kapcsolatok is annyi félék, ahányak vagyunk. Nem gond, ha valaki nem akar mondjuk ilyen szintű szimbiózisban élni, mint mi Petivel, vagy nem akar kapcsolatban élni egyáltalán, de ez tegye ugyanolyan boldoggá, mint minket a mi kapcsolatunk, mert mindenki ezt érdemli.
“egy februári napon egy új fiú érkezett az évfolyamunkra, akit leültettek mellém és megkértek, hogy gondoskodjak róla, én pedig ezt teszem azóta is szüntelenül” – azok a bizonyos “véletlenek” az életünkben, igaz? :)
Igen. ♥