Amit a nászút alatt tanultunk

Petivel a nászutunkat egy hihetetlenül nyugalmas alpesi környezetben, egy otthonos, végtelenül barátságos szállóban töltöttük. Amellett, hogy mértéktelenül élveztük a pihenést, ez az időszak valóban megmutatta a hasznát úgy is, mint egy kis elmélkedő köztes idő a korábbi életünk és a házaséletünk között. Bár egyelőre a házasság nem sok változást hozott (ugyanoda jöttünk haza, ugyanúgy beszélgetünk, ugyanazok a dolgok foglalkoztatnak, ugyanolyanok maradtunk), mégis, ha úgy gondoltuk volna, hogy a házasság nem oszt, nem szoroz, akkor nem kötöttük volna meg ezt a szövetséget.

Egy kicsit az az időszak jutott erről eszembe, amikor egy hosszú hétvégét, egyfajta mini nyaralást töltöttem el Peti szüleinek az otthonában, sokat időzve és töprengve egyedül a csodálatos kertben, ahol egyébként aztán a polgári esküvőnk és a fogadásunk volt, és ennek a néhány napos elvonulásnak az eredményeképpen született meg a Kincsesfüzet gondolata.

Úgy gondolom, tudatosan szánnunk kell időt efféle elvonulásokra és töprengésekre, kijelölve magunknak a témát, a kérdéseket, amikre a választ keressük (még ha olyan apró-cseprők is, mint hogy akasztós szekrény vagy polc legyen-e inkább a leendő otthonunkban), és megadni az időt, a lehetőséget, hogy megleljük azokat a válaszokat.

Peti szerint egyébként előfordulhat, hogy másnak is hasznára válik a lista, amit összegyűjtöttünk – elég hektikus, de azért engedek neki és publikálom. Hátha.

Ezeket a szokásokat szeretnénk bevezetni:

  • TV STOP – a tévét csak akkor kapcsoljuk be, ha kifejezett célunk van vele (a korábbi gyakorlat szerint akár háttérzajként is ment – ezt a fogadalmat egyébként tartjuk)
  • Villásreggeli hétvégén, bevásárlás pénteken – Kis szépséghiba, hogy a villásreggelihez kellene egy kényelmes konyhaasztal, ami nekünk nincs. De a hétvégi ágyban reggeli eddig is többé-kevésbé tradíció volt, ezután igyekszünk tudatosabban tartani, addig is, amíg nincs étkezőasztalunk.
  • Gyakrabban főzni – könnyű ételeket: könnyű főzés, könnyű fogyasztás (penne, palacsinta…) – Nos, a nászút alatt jól hangzott, de a hétköznapokba visszarázódva vannak kétségeim…
  • Rendszeres családi fotózás – Peti nem szereti, ha minden családi eseményen kötelezően pózolnia kell velem, hát ha még egy átlagos sétán vagy kiránduláson is azzal nyúzom, hogy hadd készítsek róla képet. (Az esküvői vetítésünk azért hiúsult meg, mert szó szerint egy kezemen meg tudom számolni a gyerekkori képeit, amit a családjával sikerült felkutatnunk.) Nekem viszont fontos, hogy legyenek képi emlékeink is. Az esküvői fotózások alatt viszont mindketten nagyon jól éreztük magunkat, és mindketten elfogadható alkunak tartjuk, hogy egy-két évente tartsunk egy “hivatalos”, profi fotózást, egyébként pedig töltsük úgy a közös nyaralásainkat, kirándulásainkat, szabadidőnket, hogy együtt, de nem egymást lencsevégre kapva élvezzük a fotózás hobbiját.

Amit a szállodai szobát élvezve feljegyeztünk arról, hogy mi kapjon helyet a leendő otthonunkban:

  • Kád
  • Tolóajtós szekrény
  • Beépített szekrény
  • Sok akasztó
  • Fiókok
  • Két lámpa a tükör mellett a fürdőszobában
  • Kis polc a fürdőszobai tükör alatt
  • Kevés zug a fürdőben (a könnyű takaríthatóság miatt)
  • Törölköző szárító
  • Egészségügyi tatyó (a használt egészségügyi holmiknak), ha megfizethető
  • Padlószőnyeg nem
  • Éjjeliszekrény lámpával

Megtanultuk, mit kell még vinni egy utazásra, azon kívül, amire elsőre is gondoltunk (illetve egyes pontok, például a könyv, megerősítik, hogy mit kell vinni akkor is, ha mások szerint haszontalan, sőt egészségtelen):

  • Könyv
  • Szórakoztató elektronika
  • Pohár
  • Pléd
  • Csinos ruha
  • Meleg ruha
  • Esernyő

Továbbá megfogadtuk, hogy be fogunk állítani egy havi limitet az App Store kiadásainkra, és hogy beleássuk magunkat az etikett kérdéseibe.

Advertisements

Amit a nászút alatt tanultunk” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nem tudom miért, de reggel nem tudtam kommentelni 😦
    Örülök, h jól sikerült a naszút 🙂 és a főzést ne add fel, mert ha egyszer kétszer veszed a fáradságot, akkor Peti el lesz ájulva, h milyen ügyes asszonykája van 🙂 majd ha főzök, lj-n megosztom a recepteket, hátha kedvet kapsz 😉

    • Uhh, remélem, nem kezdi el a wp is ezt az anti-komment hozzáállást, mint a blogspot, és csak átmeneti üzemzavar volt…

      A recepteket várom, de az az igazság, hogy amit az ember egy álmoskás reggelen, kilenc óra tájban, a hegyekre néző rántottája mellett eltervez, amikor egy órája van elkortyolgatni egy teát, és aztán más dolga sincs, mint sétálni meg olvasni egész nap, az nem mindig állja meg a helyét, amikor visszatér a hétköznapokba. 😛 Nem akarok panaszkodni, tudom, hogy mások is megoldják a főzést, sőt mások négy-öt-hat emberre oldják meg. A helyzet az, hogy sem én nem szeretek annyira főzni, sem Peti nem szereti annyira a főztöm, hogy megérje. Egyelőre marad a rendelés meg a (fél)kész kaja. Tudom, hogy pfff, nyeh, meh, fogyasztói társadalom, de azért a mogyorós-csípős thai tésztáért, amit három perc alatt készítettünk el a mikróban (dobozbontással, összeöntéssel együtt megvolt az öt is), majd kéjes nyögések közepette elfogyasztottuk a dobozból, igazán nem érné meg egy órát főzőcskézni meg felet mosogatni a konyhában, miután reprodukálni úgysem tudom. Tudom, hogy van, aki szeret főzni, tud főzni, más íze (érzete) van annak, amit főz, és a házi kosztot nem pótolhatja semmi – de én nem így vagyok, sőt. Ha valamit több időbe-energiába került megcsinálni, mint elfogyasztani, akkor én már tépázottan ülök a tányér fölött, hogy huhh, oké, legalább túl vagyunk rajta, csak termeljük be, olyan, amilyen…

      Sok erényem van, a konyhatündérkedés nem tartozik közéjük. 🙂

      • Nemtom mi van, de Viánál se jelent meg, amit írtam.
        Mondjuk így tényleg másképp hangzik a főzőcskézés, hétköznap én eljárok menüt enni, 650 Ftért totál megéri, úgyhogy akkor 1 meleg kaja megvan, vacsit nem főzök, jó a hideg is. Viszont hétvégén a drága emberrel együtt szoktunk néha összedobni valamit, az mindig jó kis program 🙂

  2. A fotózásos résszel annyira egyetértek 🙂 Tegnep este voltam Budafokon egy koncerten (meg nem mellesleg borfesztiválon :D) és vicces, hogy az emberek az első soroban nem ugrálnak, meg tombolnak, hanem videóznak, meg fényképeznek, és morgolódnak, ha valaki beáll eléjük. Én nagy fotós vagyok, sokmindent megörökítek, de vannak pillanatok, amiket élvezni kell. A fotós meg 1-2 évente megéri. Főleg, hogy most már sok oldalon látok akciókat, amik egészen emberi árakon kínálnak nagyon jó szolgáltatást. Szóval ha egy ilyet kifogtok, akkor meg aztán tényleg nagyon megéri. Szóval sok-sok szép pillanatot nektek 🙂 Fotóval meg anélkül is 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s