– Huhh, mindjárt indulnom kell! És még ki is kell sminkelnem magam!
– És ebédet is kell elraknod.
– Tényleg! Tudnál segíteni valamelyikben?
– Persze, kicsim. Te csak csomagold az ebédet, addig én sminkelek.
Egyszer olvastam egy szórakoztató használati utasítást nőknek férfiakhoz. Az egyik pontja ez volt: “A célzás nem működik. A burkolt utalás sem működik. Az egyértelmű utalás sem működik. Csak kérj!”
A fentiekhez hasonló szösszenetekkel szokott Peti rávezetni arra, hogy kérjek, és konkrétan kérjek. Nem azért, mert fennáll a veszély, hogy egy félreértés következtében még kisminkeli magát egy kapkodós reggelen. De praktikus rászoktatni magunkat az egyértelmű kommunikációra a burkolt célzások és homályos utalások helyett, amikből aztán akár tartalmi (nem is mondtad – de mondtam – de nem – de igen), akár formai (megkértelek – nem kértél – de mondtam, hogy meg kell csinálni – de nem mondtad, hogy nekem – hát minek mondtam volna, ha nem tőled várom – hát miért nem kérsz, ha tőlem várod) jellegű félreértések szülhetnek vitákat és sértődést.
Ti hogyan szoktatok kérni?
Kincsesfüzet 
Én is ennek a módszernek a híve vagyok, bár érdekes, hogy gyakran azért a Kedvest kell emlékeztetni erre, hogy legyen konkrét. :) Azt hiszi, a kerülőúttal nem bánt meg, de abból csak félreértés lesz, az eredetivel meg semmi bajom nem lett volna. Amúgy sokáig úgy kértem, hogy “Édesem, arra szeretnélek megkérni, hogy…”, ebből meg elege lett a Kedvesnek, úgyhogy most már csak annyi, hogy “Kérlek, moss fel/vidd le a szemetet, stb.” A Kedves néha meg csak annyit mond, hogy “éhes vagyok”, vagy “kéne egy csavarhúzó”, én pedig próbálom rászoktatni, hogy ha szeretne valamit, mondja ki. “Bogyó, készítenél nekem egy szendvicset? Ide adnád a csavarhúzót?” :P
én konkrétan utalok :)