Gretchen Rubin: Indító vagy befejező vagy?

Gretchen Rubinnál, aki az emberek mókás kategóriákba sorolásának nagy rajongója, olvastam egy érdekes cikket arról, hogy az embereknek a következő két típusát különbözteti meg ezúttal: indító vagy befejező.

Például: mi okoz neked nagyobb elégedettséget, kidobni az üres üveget, miután kitöltötted belőle az utolsó cseppet is, vagy megbontani egy új üveget? Kipréselni az utolsó adag fogkrémet a tubusból vagy felbontani egy tubust és elhasználni az első adag fogkrémet? Kivenni az utolsó tojást a tojástartóból, vagy kibontani egy új tartót és látni egymás mellett sorakozni az összes tojást?

Azért talált telibe ez a kérdés, mert épp egy nappal korábban jártam örömtáncot egy mustáros tubus felett, amit szinte kéjes örömmel lyukasztottam ki a kupak segítségével – a megbontás, megkezdés, kinyitás számomra ajándék, esetenként kész örömünnep. Elsőre el sem tudtam képzelni, hogy van olyan egyáltalán, aki élvezi az üres tojástartók szomorú látványát vagy a bajlódást az utolsó adag fogkrémmel, de valóban, valamennyi örömet én is lelek egy doboz, zacskó, tároló kiürítésében és kidobásában, akkor hát miért ne jelenthetne valaki másnak ez ugyanakkora élvezetet, mint nekem a megkezdés?

Továbbgondolva ezt a két kategóriát, vajon összefüggésben lehet ez a munkával is? Van olyan, aki örömét lelki egy projekt elkezdésében, a tiszta lap, az első vonás, az első gondolat, az első lépés élményében, az ötletelés, a formálódás izzó hangulatában. Van, aki a célegyenesben érzi jól magát, az utolsó tollvonásnál, az utolsó billentyű megnyomásánál, a borító elkészítésénél, az átadásnál, kézfogásnál, összegzésnél.

Ami engem illet, a munkában is indító típus vagyok. A befejezéseket is szeretem, természetesen, de csak úgy, mint kidobni egy üres fogkrémes tubust – örülök, hogy a végére értünk és nem kell tovább kerülgetni meg vesződni vele, de már alig várom, hogy megbonthassak egy újat. Az első ötletek csapongása, az ötletek rendszerezése, a tervezgetés, a megkezdés izgalma – ez az én kedvenc időszakom egy projektben.

Nem árt tisztába kerülnünk ezzel – melyek azok az időszakok, amikor a leginkább elemünkben vagyunk, amikor a legproduktívabbak, leghasznosabbak vagyunk, és mikor szükséges “magunkon tartanunk a szemünket”, mikor szorulunk önfegyelemre, motivációra?

Te indító vagy befejező vagy? Kis dolgokban és nagy projektekben egyaránt?

Reklámok

Gretchen Rubin: Indító vagy befejező vagy?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. 100% indító, aminek gyakran érzem az előnyét (imádok tervezgetni, könnyen vágok bele valami újba), és a hátrányát (ritkán fejezem be azt, amit elkezdtem, vagy nem igazán úgy, ahogy eredetileg kitaláltam). Klassz felosztás 🙂
    (És tegnap sikerült elcsípnem Gretchen Rubin-t az AOLLunchtimeLive-ban , nagyon érdekes volt látni/hallani 🙂

  2. Jelentkezik egy inkább-befejező ^.^ Kis dolgokban nekem is tök izgi “elkezdeni”, főleg, ha az a valami eddig ismeretlen volt (pl. új samponom van, újfajta ízesítésű majonézt próbálok ki, és alig várom már, hogy milyen lesz) 🙂 Van, hogy a “régi adag” még félig van, de annyira kíváncsi vagyok, hogy – ha egyébként nem romlandó – kinyitom az újat is, hogy kipróbálhassam, aztán vagy visszatérek a “sorrendhez” és elhasználom előbb a régebbit, vagy párhuzamosan, váltogatva használom őket. Ha az új tökugyanolyan, mint a régi, akkor semmi wasistdas nincs benne, hogy meg lehet kezdeni. A befejezésnél viszont mindig van egy jóleső elégedettségem, örömöm, hogy “na, ez is megvan”, és számomra ott van vége egy tevékenységnek, feladatnak, folyamatnak, ha utána a lezárás, befejezés is megtörténik (elpakolok magam után, kidobom, ami kifogyott, összetakarítom a keletkezett rumlit, stb) Nem mindig sikerül így csinálnom, de akkor maradéktalan az elégedettségem, ha igen. Ez ugyanígy van a nagyobb dolgoknál is, nagyon nyomaszt, ha valamit “befejezetlennek” érzek (munkát, vagy pl. megszakadt kapcsolatot, aminek nem volt lezárása, nem volt megbeszélés, tisztázás). Nagyobb dolgokat elkezdeni viszont… huhh, tipikus toporgó vagyok, aki az előkészítő lépéseket is addig hajlamos tökéletesíteni, simogatni, míg aztán el sem indul – illetve ez volt eddig, de rajta vagyok az alakításán 🙂
    Nagyon érdekes téma, és szerintem abszolút működhet az analógia a kisebb és a nagyobb dolgok között 🙂

    • Jé, egy élő befejező! 😀 Gretchen Rubin is az, és elsőre komolyan annyira idegen volt a gondolat (innen is látszik, hogy én indító típus vagyok), de aztán rájöttem, hogy persze, ilyen embereknek is kell lennie, különben minden félben lenne. 😀

      • Továbbpörgött az agyamban a téma a hétvégén, és rá kellett jönnöm, hogy fejben, tervezéskor az indítás-részt kifejezetten át szoktam ugrani. Ha ötletelek, tervezgetek valamit, mindig az jár a fejemben, hogy a rengeteg ötletet hogyan lehet egy egésszé összekovácsolni, és hogy fog kinézni, működni, amikor már “egyben lesz”, mikor megindult a szekér, épp csúcson van a folyamat. Ebből aztán következik, hogy a kezdeti nehézségek, a döcögés, a “gyerekcipőben járás”, tökéletlenségek, “ez még nem az”-érzés nagyon hamar lelomboz, és az elején vesztem el a legkönnyebben a lendületemet. Én már egyből ott akarok tartani, ahol megy minden, mint a karikacsapás 😀

        Nem is tudod, mennyit segítettél most (épp jókor) nekem azzal, hogy feldobtad ezt a témát, mert erre az “észjárásomra” eddig egyáltalán nem láttam rá… 🙂

  3. Először nem tudtam mire vélni a kérdést, aztán ahogy hoztad a példákat, kezdtek a saját dolgaim eszembe jutni. Az én kedvenc dolgaim inkább az indítás oldalán állnak: imádok új könyvekről, egyéb szerzeményekről csomagolást letépni, új műszaki kütyükről védőfóliát lehúzni, tubust a kupak éles felével kinyitni, ivóleves doboz kupakját elsőként elfordítani, fogkrémes tubusból az első adag, még kevéssé csíkos fogkrémet kinyomni stb.

    Szóval azt hiszem, inkább az indító típusba tartozom. A nagy feladatoknál, munkahelyi projekteknél viszont hihetetlen elégedettséggel tölt el a vége is, bár ha jól sejtem, inkább csak azért, mert jó végre fellélegezni egy olyan munka után, ami miatt hetekig túlóráztam.

  4. Érdekes, hogy alapvetően indító vagyok, sokszor egyenesen félek befejezni a dolgokat: akár egy feladatot a munkában, akár egy blogbejegyzést, mert “mit fognak szólni az emberek”, milyen lett stb. Pedig nem szép tőlem, hogy csak a számomra élvezetes szakaszt,részt vállalom fel.
    Másfelől bizonyos feladatokat elkezdeni is képtelen vagyok, nemhogy még befejezni! Ezentúl jobban odafigyelek az indítás-befejezés egyensúlyára… Köszönöm!

      • Szerintem ez ennél többrétűbb dolog. Én is INFP vagyok, több mint 80 %-kal, bár a P faktorom csak 58, tehát elég vegyesen vannak P és J tulajdonságaim, amik közül a könnyen kezdés épp nem igaz. Összességében viszont sokkal jobban passzol rám az INFP jellemzése, mint az INFJ-é. 🙂

  5. Visszajelzés: Fifty shades of gay – Skatulyák és a szürke árnyalatai | Kincsesfüzet

  6. Sziasztok!
    Ez nekem is nagyon tetszik! És én maximálisan befejező vagyok. 🙂 Az utolsó cseppeket kiönteni a flakonból, üvegből, könyveket végigolvasni, százezerszer átszerkesztett irományokat kinyomtatni és leadni, egy munkafeladatot végre-végre lezárni, hörcsögketrecet súrolni-át-, és berendezni, majd elégedetten beengedni a hörcsögöt, na és a takarítást úgy általában befejezni, hatalmas öröm! Szóval éljen a befejezés! 🙂

  7. Visszajelzés: Indulj el a félelmeid irányába! | Kincsesfüzet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s