Az egyik barátnőm a többnyelvűségről írta a szakdolgozatát. Mesélt egy elgondolkodtató történetet.

Egy magyar nyelvű óvodában egy német anyanyelvű, de magyarul is jól értő kisfiú az egyik mese alkalmával nagyon nyughatatlanul viselkedett, rendetlenkedett, zavarta a társait. A mese után az óvónő félrevonta a kisfiút, elbeszélgetett vele a meséről, és elmondta neki újra a történetet. Ekkor kiderült, hogy a kisfiú két fontosabb szót nem értett a szövegből, és ezzel a teljes mese elvesztette számára a varázsát. Miután azt a mindössze két szót az óvónő elmagyarázta neki, a hét hátralévő részében, amíg a mese terítéken volt a csoportban, a kisfiú izgatottan várta és áhitattal hallgatta a mesemondást.

Ez elgondolkodtatott: vajon a mi életünkben vannak olyan apró feketelyukak, amiket betömve az egész kép a helyére kerülne és minden annyival könnyebbé és csodálatosabbá válna?