Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy havi témák és fogadalmak segítségével megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem. Boldogságtervem naplóját általában szombatonként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt.

Júniusi témám az egészség.

Intő jelek

Vannak pillanatok, amikor az ember szembesül vele, hogy hol áll és mi a probléma.

Például amikor majdnem lekéssük a vonatot, mert nem tudok szaladni rá, mert két méter után kifulladok. Vagy amikor látom, hogy nyugdíjas bácsik kocognak az út mentén, és eltöprengek, hogy én vajon milyen állapotban leszek nyugdíjas koromban, ha nem változtatok semmin, amikor már most sem tudok kocogni az út mentén?

Borzasztó kellemetlen jelek ezek, de ha ésszel élünk velük, akkor nem a belső feszültségünket és a rettegésünket fogják növelni, hanem elmozdítanak a megfelelő irányba.

Plecsnik

Bőszen hangoztatott nagy igazság, hogy a dolgokat önmagunkért kell végeznünk, és azért a belső bizonyosságért, hogy ez a javunkra válik, nem pedig vállveregetésért és plecsnikért. De ami azt illeti, én szeretem a plecsniket. Meg a vállveregetéseket is.

És mégis ki akadályoz meg, hogy magunknak ajándékozzunk plecsniket? Én a twitteremen gyűjtöm a pirospontokat magamnak, ahol naplózom a heti gyaloglásaimat (amiket a Nike+ alkalmazásom jóindulatúan futásnak nevez, pedig ritkábban láttam futókat hamburgeresnél sorbanállni). És bizony elégedettséggel tölt el és továbbmozdít, hogy már a hét közepén kiírhatom, hogy 3/3 séta teljesítve a héten.

Cinkostársak

Könnyebb megmozdulni, ha nem egyedül tesszük. Kereshetünk csoportot, akihez csatlakozni tudunk, de az is lehet, hogy a csoport maga talál meg. Én jógázni csapódtam a héten a munkatársaimhoz, a blogot olvasó barátnőm pedig, látva a havi fogadalmamat, rögtön bevont maga mellé, hogy szervezzük együtt a testmozgásunkat a hónapra.

Azt is jópofa látni, hogyan motiválja már egy egészen kicsike változás is életem párját is a változtatásra. Ő a gyalogló kihívásom hatására a mindennapos haspréseket tűzte ki magának célul, és még a hétvégi sétáimhoz is csatlakozni akar – ha hasznosan töltjük és bevásárlással kötjük össze, de miért is ne tehetnénk?

Nem minden fenékig tejfel

Aztán meg a dolgok nem mindig alakulnak a legjobban. A hétvégén az áhított gumicukros stand előtt állva erős maradtam, és inkább joghurtot vettem édességként – majd apukámtól három nagy zacskó gumicukrot kaptam születésnapomra, mert tudja, mennyire szeretem. És az én akaraterőm is véges…

De megkímélem magam a kudarcérzettől azzal, hogy… nos, nem tekintem kudarcnak a dolgot. Nem lihegem túl és nem támasztok túlzott elvárásokat. Egy hétnyi apró lépéssel jutottam közelebb ahhoz a fitt nénikéhez, aki leszek, ahogy kocogok az út mentén, vagy inkább eljárok a jóga csoportba és az 50+ NIA edzésre. Gumicukor ide vagy oda, a lényeg, hogy közelebb jutottam hozzá.