Nagy “Mindig Mosolygó” Tímea – Neked mi a hősneved?

Hétfőn egy munkahelyi csapatépítésen vettem részt, ahol csapatokra osztva túráztunk és különböző feladatokat oldottunk meg.

A hétvégi esküvőzés után roppant fáradtan vágtam neki a napnak, ráadásul a borongós, hűvös, esős idő sem kedvezett a hangulatomnak. Mégis úgy döntöttem, hogy nem kezdek neki morcosan a dolognak, és ha nem is tudom teljes gőzzel aktivizálni magam, legalább igyekszem derűs maradni, meglátni a környék szépségeit, értékelni az ingyen edzést, és a többi.

Utófeladatként a csapatvezetőknek még a héten prezentációt kellett készíteni a nap eseményeiről, a csoport kalandjairól, ezt ma kaptuk meg. Csapatvezetőnk mindenkire találó neveket aggatott a nap élményei alapján, én a következőt kaptam: Nagy “Mindig Mosolygó” Tímea. És a képeket végigpörgetve, hogy, hogy sem, valóban minden csoportképen tejbetök vigyorral vagy legalábbis széles mosollyal szerepelek.

Ami a “hősneveinket” illeti (ahogy én elneveztem ezeket az érdemeink alapján szerzett titulusokat), az jutott eszembe, hogy bár nagyon csalóka lehet két-három szóban summázni egy embert, mind óhatatlanul ezt tesszük egymással és mások ezt teszik velünk. Ez egy természetes emberi reakció, amely tipizálással, sablonokkal és címkékkel segít eligazodni a szociális hálózat bonyolult információrengetegében.

Éppen ezért viszont nagyon figyelnünk kell rá, mi az az első benyomás illetve az elsődleges jellemző, amit magunkról mutatunk, hiszen bármilyen árnyalt jellemek vagyunk is, valószínűbb, hogy a “hősnevünk”, a néhány szavas címkénk szerint fognak nyilvántartani minket.

Vajon neked mi a hősneved?

Advertisements

Nagy “Mindig Mosolygó” Tímea – Neked mi a hősneved?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Huh, ez elgondolkodtatott: vajon milyen hősnevet adnának, akik ismernek? És azok, akik nem ismernek, csak a munka kapcsán találkozunk? És akik csak a boltban látnak vásárlás közben, vagy a “haverok”, akik csak a felületes szórakoztató találkozásokkor látnak? És mi az a név, amit adnék magamnak?
    Ajjaj, Timi, feladtad a leckét! 🙂

  2. Visszajelzés: Mormon péntek – Al Fox mondja: mosolyogj! | Kincsesfüzet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s