Tavaszi kihívás: nyisd ki a szemed!

A boldogságtervem áprilisi fogadalmai között szerepel meglátni a szép dolgokat magam körül. Sokat segít ebben a régen várt és hirtelen jött tavasz, a napfény, ami vidámsággal tölt fel, felemeli a leszegett fejet és a lesütött tekintetet elszakítja a járdától, és szó szerint egészen más megvilágításba helyezi a dolgokat.

Én a városunk, kifejezetten a belváros régi épületeire kezdtem el rácsodálkozni, majd az első néhány “véletlenül talált” míves homlokzat, cirádás kapu, kapuőrő szobrocska után belevetettem magam az élménybe, és azóta jóformán elfelejtek a lábam elé nézni, úgy járok-kelek az utcákon és fedezem fel az elfeledett kincseket ebben a gyönyörű városban.

20130418-061951.jpg20130418-061959.jpg20130418-062007.jpg20130418-062012.jpg

A tavasz remek időszak erre, ez a kis “keresgélő játék” pedig hosszú sétákra csábíthat ebben a gyönyörű időben. (Még az esőben is öröm volt bóklászni a városban, ezzel egyben teljesítve a “mozdulj ki!” fogadalmamat is.)

Keressetek magatoknak ti is egy témát – az épületeken kívül kereshettek arcokat, gyerekeket, állatokat, színeket, szobrokat, vizet, növényeket, utcai lámpásokat, bármit -, és induljatok neki újra felfedezni a világot magatok körül!

(A képeimet Instagramon találjátok: timi_kincsesfuzet vagy instagram.com/timi_kincsesfuzet)

Advertisements

Tavaszi kihívás: nyisd ki a szemed!” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Tavaly,én is így voltam. Milánnal sétáltunk a belvárosban,és azt figyeltem,milyen szépek az épületek. Jó nézni őket. Kellemes időtöltést!

  2. Jo otlet ez a kihivas, hisz tenyleg sokszor elmegyunk csodalatos dolgok mellett fejleszegve, csak mert epp az aktualis problemakon ragodunk, vagy mondjuk telefonalunk valakivel. Pedig bizony erdemes nyitott szemmel jarni, sokkal tobb impulzus, elmeny es lehetoseg var rank! koszonet a gondolatert Timi!

  3. Ma konkretan nem sok szepet lattam, mert pocsek volt az ido 😦
    Tegnap viszont felfedeztem egy gyonyoru orgonabokrot a hazunk kozeleben, aminek nagyon megorultem 🙂
    ja, es persze, hogy jovok maskor is.Minden nap ranezek az oldalra

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s