Egyre jobban összecsiszolódunk, a blog meg én. Alakulunk, hatunk egymásra – a blog is rám, és… igazából a blog egy kicsit önálló életet is él. Helyet kér olyasminek, amit nem terveztem, és nem kér mindenből, ami a tervek közt szerepelt.
A névjegykártyáimnak lassan a végére értem, és mielőtt újrarendeltem volna őket, módom és indíttatásom is volt, hogy frissítsek és egy kicsit újradefiniáljam magam, egészen pontosan rögzítsem mindazt, ami azóta keletkezett és amit megfigyeltem magamon és a blogon az elmúlt hónapokban. Az új kártyákon ezúttal Fodor Ákos idézete kapott helyet, már szerepel rajta a Facebook és Twitter elérhetősegem és a rövid webcím, a titulusomat pedig motivációs bloggerről inspirációs bloggerre változtattam, hiszen a visszajelzéseitek alapján leginkább inspirállak titeket.
Ezzel együtt pedig frissítettem a blog leírását is, ha van kedvetek, olvassatok bele.
Ez úton is köszönöm, hogy itt vagytok velem, hogy olvastok. És köszönöm mind a 99 Facebook követőmnek – csak nem bírom kivárni a köszönettel a századik lájkolót…
Nem vagyok most túl jó formában, mert a hétvégén elvesztettem a nagymamámat, és csak szerettem volna, ha tudjátok, hogy ez a kis kuckó, a blog és olvasói nagyon sokat jelentenek, sokat jelentetek a számomra. Köszönöm!
Kincsesfüzet 
Együttérzek veled. :(
[ ]
Köszönöm, ölellek!
Szió Timi!
Tegnap akadtam a blogodra – életcél meghatározással kapcsolatban kerestem írásokat – és vissza is jöttem, mert jó olvasni Téged. (Via blogját már régóta ismerem, a Tied is remek!) :)
És juhúúú… én lettem a 100. követőd! :)
Szép napot/estét!
Kati :)
(derulato.blogger.hu)
De jó, üdv itt, és nagyon örülök neked!
Sajnálom, részvétem. :(
Kívánom, hogy leld még sok örömöd a blogban!
Köszönöm!
Szió Timi!
Ne haragudj, itt örömködök, és nem olvastam végig az írásod… Sajnálom…
Átérzem, az én nagyim két éve “ment el” (http://derulato.blogger.hu/2011/02/01/nagymamam-emlekere)
Kati
Semmi baj, tényleg nagyon örülök neked! Sok apróbb-nagyobb örömet ad nekem ez a blog, mindig ad egy kis tartást és ösztönzést, hogy próbáljam optimistán és hálásan nézni a dolgokat, hogy ne hagyjam el magam. Mindig ad feladatot, és magában foglalja a jutalmát. Ad egyfajta emlékeztetőt, hogy milyen szeretnék lenni, nemcsak kifelé, hanem befelé is, és nem hagy túl messze sodródni ettől a képtől. Ezért örülök neki, ha itt a blogon mennek rendesen tovább a dolgok, örülünk a facebook lájkoknak, várjuk a rendszeres rovatokat (holnap mormon péntek!), ez segít továbbmenni a virtuális világon kívül is.
Részvétem Timi! :( Kitartást!
Köszönöm!