A sikeres kívánság

Az agykontroll elvei szerint a sikeres kívánságnak három alapszabálya van: vágyj rá, higyj benne és várd el! – Tudd, hogy mit akarsz és fűtsön iránta valódi belső szenvedély, igazi vágyakozás. Hidd el, hogy a vágyad teljesülni fog, nem számít, milyen úton-módon, de a kívánságod tárgya eljut hozzád. És ezt várd is el, légy felkészült az érkezésére, készítsd elő az életedet és a dolgaidat úgy, hogy gond nélkül fogadni tudd, amikor megérkezik.

Rhonda Byrne megfogalmazása szerint úgy rendelj az Univerzumtól, ahogy egy webáruházból is rendelsz. Miután elküldted a rendelést, nincs már felőle semmi kétséged, hogy a várt dolog záros határidőn belül meg fog érkezni hozzád. Nem érdekel, pontosan milyen úton, nem akarod tudni, hogy ki és milyen módon dolgozik azon, hogy eljusson hozzád, de attól még, hogy nem látod, ahogy a futárszolgálat dolgozói éppen pakolják egyik autóból a másikba a csomagot, még biztosan tudod, hogy úton van. Nem mondod azt, hogy majd csinálok neki helyet, ha megérkezett, mert akkor a biztos, ha már a kezemben van, hanem mindent előkészítesz, hogy amikor megérkezik a várt küldemény, rögtön elhelyezhesd az életedben. Bekapcsolva hagyod a telefonod, füleled a csengőt, hogy ha megkapod a jelet, lépni tudj. Nem képzeled azt, hogy nem kell kimásznod a karosszékedből és egyszer csak ott terem majd melletted a szobádban, hanem akár a postáig is hajlandó vagy elmenni érte.

Megfogalmazod a kívánságod és leadod a megrendelést. Vágysz rá és izgalommal várod, hogy megérkezzen. Hiszel benne és biztosan tudod, hogy úton van feléd. Elvárod az érkezését, felkészülsz rá, és figyeled a jeleket. Végül pedig megkapod, amit kívántál.

Te tudsz így gondolni a kívánságaidra?

Reklámok

A sikeres kívánság” bejegyzéshez ozzászólás

    • Igen, agykontroll tanfolyamon is mondták, hogy ezek összefonódó dolgok, általános bölcsességek, amit ki így, ki úgy fogalmaz meg. Vizualizáld a célt, vonzd magadhoz, imádkozz és Isten meghallgat.

  1. Csak így tudok gondolni rá, mióta olvastam a könyvet. :) Működik, még ha nem is mindig 100%ban azt kapom amit vizualizáltam.

  2. Régebben nem mertem volna ilyen határozottan kérni valamit, és ez meg is látszik az életemen. Nem baj, vagy tragédia, csak épp sajnálatos, mennyi idő folyt ki így a kezem közül. Már megtanultam, hogy nem önzés és nem erőszakosság kérni valamit, kellenek a konkrét célok, kell az akarat az élethez, mert veszélyes folyton csak sodródni, alkalmazkodni, hallgatni.

  3. Visszajelzés: Kérj és megadatik – Az imáról | Kincsesfüzet

  4. Visszajelzés: Kérni, kérni, kérni! | Kincsesfüzet

  5. Visszajelzés: Boldogságterv #5 – Hárman utazunk a buszon: én, a férjem és Isten | Kincsesfüzet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s