Véletlenül sikerült pont akkor rápillantanom a blogom statisztikáira, amikor a számláló 25000-en állt – ennyiszer kattintottatok a blog oldalaira szinte pontosan fél éves fennállása alatt. Köszönöm!
Hirtelen eszembe jutott a Sikerkód tanfolyam egyik élménye, amikor “jövőbeli találkozót” kellett tartanunk. A Sikerkód-tréning külhoni atyja, Jack Canfield A siker alapelvei c. könyvében is leírja, hogy barátaival szoktak “ötéves terv bulikat” tartani, ahol az emberek olyan stílusban jelennek meg, amilyenek öt év múlva szeretnének lenni, és olyan élményeket mesélnek el úgy, mintha már megtörténtek volna, amikkel öt év múlva szeretnének gazdagabbak lenni. Ennek rögtönzött formáját játszottuk el a tanfolyamon is, ahol én arról beszéltem, hogy milyen boldoggá tesz az, hogy a gyönyörű otthonomban dolgozhatok és az írásból élek. Emlékszem, hogy mennyire élveztem a játékot, de mennyire lehangolt utána a gondolat, hogy ez csak egy játék volt, de hogyan is válhatna valósággá, amikor nem igazán hiszem, hogy vezet abba az irányba út (a könyvnyomtatás hanyatlik, az olvasási kultúra visszaszorul, stb.).
Pedig Jack Canfield és Szalay Ádám siker-tréningje pontosan ezt tanítja: jelöld ki a célt, és higgy benne, hogy vezet arrafelé út, még ha egyelőre még nem is látod, hogy pontosan hogyan. Azóta felfedeztem, hogy vannak hivatásos bloggerek, akik abból élnek, hogy írnak, másképp kezdtem tekinteni az írásra, és arra, hogy hogyan hozhatna ez hosszú távon sikert a számomra. Még nem tartok ott, hogy pénzt keressek, és főleg megéljek abból, hogy írok. De ha visszanézek arra a csüggedt lányra, aki úgy gondolta, hogy okosabb lenne letennie az álmairól, úgy érzem, nagyon sokat haladtam előre a leghelyesebb irányba.
Ennek örömére, és mert Viki elcsábított és regisztráltam Pinteresten, hoztam nektek és magamnak néhány inspiráló otthoni dolgozós sarkot.
(A kép klikkre nől, a képek forrása és még több dolgozósarkos kép itt.)
És most egy kis játék.
2018 januárja van. Mi újság veletek?
Kincsesfüzet 
Azt hiszem nagyon hasonlóak a vágyaink :D
2018 januárjában megjelent már legalább három könyvem és egy olyan dolgozósaroknál írom a következőt, amilyen a középső képen van :D
Nagyon jó. ^^ És miről szólnak?
Már van egy pár megkezdett regényem, de az egynegyedénél mindig elbizonytalanodom. Elveszítem az önbizalmam és hiába ülök le nem sikerül folytatnom. Pedig akik olvasták már nyaggatnak a folytatásért :). De ezt meg megmagyarázom magamnak azzal, hogy elfogultak. Mert az egyik olvasóm anyukám a másik meg az unokahúgom (25 éves, nagy a korkülönbség köztem és a nővéreim között:)) Tehát önmagamat kell meggyőznöm és már meg is vagyok.
Ha esetleg van valami jó tipped szívesen elolvasom.
Megpróbálok hasznosan nyilatkozni, bár egy kicsit olyan “más szemében a szálkát” érzetű a dolog részemről, magyarán nekem sincs mire felvágnom. :P
Én utoljára tizenhat éves koromban fejeztem be regényt, amit aztán annyi kiadó utasított el (utólag beleolvasva azt mondom, teljes joggal), hogy elvesztettem a hitemet magamban, azóta pedig én is csak bele-belekaptam dolgokba, de semmit nem fejeztem be. Már kételkedni kezdtem, hogy képes vagyok még rá, hogy hosszabb lélegzetű művet írjak.
Ami a hitem visszaszerzésében nekem sokat segített, az a nanowrimo, az egy hónapos regényíró kihívás. Nem mondom, hogy egy hónap alatt olyat alkottam, amit emberek kezébe adnék, de az érzést, hogy igen, még meg tudok írni az elejétől a végéig egy regényt, azt visszakaptam.
https://kincsesfuzet.wordpress.com/tag/nanowrimo/
A nanowrimo egyébként kompatibilis Stephen King regényírási módszerével, aki először megír egy első kéziratot, amit senkinek sem mutogat, ami vállaltan vacak. Azt újraolvassa, felfedezi benne az ívet, a szimbólumokat, a lényeget, és utána az egészet újraírja újraírja.
https://kincsesfuzet.wordpress.com/2012/09/30/stephen-king-az-irasrol/
Nekem jobban bejött a hópihe-metódus, most ennek a segítségével dolgozom valamin, amivel borzasztó ráérős léptékben, de szépen haladok.
https://kincsesfuzet.wordpress.com/2012/09/21/hogyan-irjunk-regenyt-a-hopihe-metodus/
Szerintem a legfontosabb, hogy elhidd, hogy képes vagy rá. Stephen King szerint segít, ha felidézed azokat a könyveket, amiket elolvastál, letetted, és azt mondtad, hogy a pokolba is, hát ilyet én is tudok írni!… Engem mondjuk ez inkább bosszantott, nekem az segített, hogy nekiduráltam magam és sikerélményt szereztem. Nem mondom, hogy könnyű volt, és a kedvesem is nagyon sokat dolgozott érte, de a legnagyobb kihívása a regényíró hónapnak tényleg az akarat kérdése, nem az írásé – az, hogy hogyan hozod meg azokat az áldozatokat, amik kellenek, hogy minden nap, de tényleg minden nap 1667 szót leírj. Novemberben van nagy népi megmozdulás, de igazából bármikor el lehet határozni, hogy holnaptól harminc napon át minden egyes áldott nap leírok 1667 szót – csak arra nem szabad várni, hogy ideálisak legyenek a körülmények, mert azok sosem lesznek.
Ha nem akarsz ennyire drasztikus lenni, akkor jelölj ki minden nap egy erre szánt órát, vagy fél órát, vagy tűzz ki egy kisebb szószámot, mondjuk 500 szót, kötelezd el magad egyetlen történet mellett, hogy ne folyjanak szét az energiáid, és írj-írj-írj, ne add fel!
Köszönöm a részletes választ!
Tegnap ezt már egyszer leírtam, csak a kicsi fiam menet közben kikapcsolta a gépet :) Pedig már éppen rákattintottam a küldésre,
A hópehely metódus nekem is tetszik, csak az a gondom, hogy nem sikerül a tervezett keretek között maradni, és a végén már homlok egyenest mást írok, mint amit részletesen előre kidolgoztam. Nem tudom, te hogy vagy vele, de nálam már előfordult nem egyszer az is, hogy teljesen váratlanul új szereplő bukkant fel.:D
Azt hiszem érdemes lenne kipróbálni Stephen King módszerét. Már régóta sejtem, hogy el kéne engedni a tökéleteshez való ragaszkodást (olyan flyladysen :)) Úgy is igazából az élvezet számít.
Ez a jövőbelátás nagyon jó játék!
A Pinteresten karácsony környékén regisztráltam Én is, és ki is töltötte az ünnepek esti és éjszakai óráit. Nagyon élvezem Én is a gyűjtögetést.
Timi, csak egy javaslat: Többször olvastam már a posztjaidban ehhez hasonló mondatokat: “Még igen távol vagyok attól, hogy pénzt keressek, és főleg megéljek abból, hogy írok.” Érdemes lenne valami olyan megfogalmazást használnod, hogy “hamarosan pénzt keresek vele és rövid időn belül meg is fogok élni az írásból”. Szerintem Te is tudod, hogy miért fontos ez a fogalmazás :)
Szurkolok Neked és gratulálok a 25 ezerhez!
Igazad van, köszönöm! Igyekszem.
Köszönöm a részletes választ!
Nagyon jó ötleteket olvastam nálad. A hópihe metódust már próbáltam és bár tényleg nagyon leegyszerűsíti a dolgokat, nálam nem igazán vált be. Nem sikerül sehogy sem a kidolgozott keretek között maradni, valahogy a végé mindig homlokegyenest mást írok. Jártam már úgy is, hogy teljesen váratlanúl új szereplő bukkan elő a semmiből :D.
Talán ki kéne próbálni Stephen King módszerét. Már régóta sejtem, hogy a tökéleteshez való ragaszkodást kéne elengedni (olyan flyladysen :)) Úgy is az élvezet a lényeg.
Nem vagyunk egyformák. :) Próbáld ki akkor Kinget! És én tényleg ajánlom a regényíró-hónapot is. (Mondjuk februárban? ;)) Napi átlag 1667 szó az nekem olyan két óra volt naponta, ha hét közben elmaradtam, akkor hétvégén nyilván annyival több, de nem volt olyan nap, amikor ne írtam volna hozzá legalább párszáz szót a történethez. Írtam reggelente, írtam a mosdóban töltött időm alatt, írtam délután, este, éjszaka, hétvégén, utazás közben… Nem mondom, hogy hosszú távon lehet ezt művelni, a kedvesem részéről is sok áldozatot igényelt (gyakorlatilag ő vitte a háztartást egy hónapig), de egy hónapig ki lehetett bírni, és ráirányítja a figyelmet arra, hogy milyen messze jut az ember, ha elkötelezi magát és minden nap tesz a céljáért. Aztán utána jöhet a szusszanás, újraolvasás, újraírás, akár lazább tempóban, elvégre egy év van a következő kihívásig.
Szerintem válaszd ki egy történeted, mindegy, melyiket, és határozd el, hogy semmit, de semmit nem írsz addig, amíg azt be nem fejezed, azon viszont dolgozz minden nap. Lehet, hogy egy-két hónap lesz, és lehet, hogy nem lesz jó, de teszel egy hatalmas lépést előre: befejezel egy művet. És csak egy-két hónap az alkotó korszakodból, mégis mi az? Semmi! Ha a mű megy is a kukába, mint az enyém, akkor sem volt kidobott idő, mert hatalmas lépést teszel előre.
Visszajelzés: Fél éves a Kincsesfüzet « Kincsesfüzet
Visszajelzés: Tavaszi zsongás – Programajánló Soproniaknak | Kincsesfüzet
Visszajelzés: Teremts pozitív jövőképet – írj jövőnaplót! | Kincsesfüzet