A héten írtam le Gretchen Rubin tippjeit az érdeklődésről, aztán eszembe jutott valami, ami az én érdeklődési körömet illeti.
Él nálunk egy bizonyos “népi megfigyelés”, amit a kedvesem fogalmazott meg velem kapcsolatban. Ő úgy hívja ezt, hogy “a két hetes szabály”, ami nagyjából annyit takar, hogy a legtöbb dologért nem lelkesedem két hétnél tovább, így azok miatt a hirtelen jött hóbortok és mániák miatt, amik még nem tartanak legalább két hete, nem is érdemes aggódnia.
Mindez viszont szorosan összefügg valamivel, amiről egyébként is írni akartam, mégpedig azzal a jelenséggel, amikor az emberek azt mondják, hogy “hihetetlen, hogyan tudsz ennyi mindennel foglalkozni!”. Van ebben persze egy kis optikai csalódás, hiszen az emberek ezt általában úgy értik, hogy “hihetetlen, hogyan tudsz ennyi mindennel foglalkozi egyszerre!” – pedig mindazon dolgokkal, amiket hozzám kötnek, a legritkább esetben foglalkozom egyszerre, sőt nagyon sok a két hetes szabály hatálya alá esik, és jó, ha évente, pár évente néhány hétre fellángol bennem a lelkesedés irántuk.
Hogyan lehetséges mégis az, hogy a külső szemlélő olyan színes és sokoldalú képet tud kialakítani rólam? Én úgy gondolom, ennek nagyon sok köze van a két hetes szabályhoz. Ugyanis amire a gyakorlott, sztoikus nyugodtságú kedvesem csak legyint egyet, hogy “úgyis elmúlik”, azzal kapcsolatban engem sosem tart vissza a két hetes szabály igazsága. Annak ellenére sem, hogy én is tudom, hogy ezek a szenvedélyek a legritkább esetben tartanak néhány hétnél tovább.
Azonban ha valami iránt érdeklődni kezdek, akkor abba olyan lelkesedéssel és intenzitással vetem bele magam, hogy azt lehetetlen figyelmen kívül hagyni. Így a környezetem óhatatlanul is észreveszi és beépíti a rólam alkotott képbe. Ezzel én sem vagyok másképp – a legtöbb dolgot, amihez valaha közöm volt, amihez lelkesedés fűzött és amivel foglalkoztam, sosem tekintem befejezettnek, lezártnak, és főleg nem említésre sem érdemesnek. Úgy gondolok ezekre a dolgokra és úgy is beszélek róluk, mint olyasmikre, amik hozzám tartoznak – még ha épp nem is foglalkozom velük, talán nem is tettem évek óta és nem is fogom még évekig. Hiszen, még ha csak egy pár hétig voltak is a részei az életemnek, olyan intenzitással foglalkoztam velük, hogy nyomot hagytak bennem.
És ha így vesszük, mégsem száz százalékos a két hetes szabály, hiszen a hóbortjaim gyakran nem múlnak el nyom nélkül, tanulok valamit, kapok valamit, felfedezek vagy megfogalmazok valamit velük kapcsolatban, amit továbbvihetek magammal.
Ti szántok időt olyasmire is, amiknek nem jósoltok hosszú életet?
Kincsesfüzet 
Nekem a testvérem ilyen, egyik héten rátalál valamire, hirtelen az a legérdekesebb dolog a világon, eltelik egy-két hét, ‘á, ez nem is érdekes, ez vacak, unalmas, stb.’ Egyedül a salsa képez kivételt, azt már harmadik éve töretlenül szereti. :)
Én nem ilyen vagyok, én amiért lelkesedek, azért sokáig lelkesedek. Az utolsó előtt bekezdésed ennek ellenére illik rám is – például éveken keresztül nagyon sok levelezőtársam volt és imádtam postcrossingolni. Amióta egyetemista vagyok, elmaradtak a levelek, képeslapozni meg legfeljebb karácsonykor szoktam, vagy máskor még max. 1-2. A levelezést betudom annak, hogy nincs íróasztalom, a konyhában meg nem tudok úgy bekuckózni meg körbehalmozni magam lapokkal meg filcekkel meg színesekkel, ahogy én szeretném. De ennek ellenére most is azt mondom, hogy szeretek levelezni meg képeslapozni – mert igen, csak most nincs itt az ideje, hogy visszatérjek hozzá. Vagy a naplóírás – mostanában félévente ha írok egy-két oldalt, de attól még ugyanúgy hozzám tartozik, mint amikor naponta oldalakat írtam tele.
Most horgolni tanulok, és tegnap találtam a neten rendelhető kalligráfiának való tollakat (olyat is, ami sima tintapatronnal működik, ujjé!), de megígértem magamnak, hogy csak a vizsgák után rendelhetek.
Belegondolva amúgy lehet, hogy mégis ugyanarról beszélünk, csak te úgy írtad, hogy ‘jó, ha évente, pár évente néhány hétre fellángol bennem a lelkesedés irántuk.’ én meg úgy érzem, hogy közben is lelkes vagyok, csak passzív módon. :)
Amúgy nekem az a(z egyik) mottóm, hogy ‘Légy lelkes, ha izgalmas dolgokról van szó! Nem számít, ha te vagy egyedül lelkes, vagy te tartod egyedül izgalmasnak!’ És ez jó, mert rájöttem, hogy beszélhetnék kicsit, hmm, ‘szégyenkezve’ is azokról a dolgokról, amiket én szeretek, mert általában nem azokat szeretem, amik mostanában divatosak. De alkalmazom a mottóm, és már sokan mondták, hogy mennyi érdekes dologgal foglalkozom, és ez milyen jó. :)
Nálam is vannak hosszan tartó dolgok, meg persze olyanok is, amik hosszan tartottak, aztán elkoptak. És persze, igazából változatlanul szeretem azokat a dolgokat is, amikkel épp nem foglalkozom.
A két hetes szabály leginkább arra vonatkozik, amikor – talán úgy, mint a húgod – rácsodálkozom valamire, és azzal olyan intenzitással foglalkozom, mintha az életcélomat találtam volna meg abban, hogy mondjuk… nem is tudom, most éppen a mormon hitet dolgozom fel. :P A környezetemből már volt, aki aggódva jegyezte meg, hogy “de ugye nem akarsz belépni az egyházba”, míg a kedvesem nyugodtan kivárja, hogy elvonuljon a vihar, és esetleg a végén gazdagabb legyek pár étkezési, pénzügyi és gyereknevelési gondolattal, de hogy a mormon hitre áttérni nem fogok, azt elég biztosan érzi, még ha momentán nem is tűnhetek úgy. :P
Újra kellett olvassam, hogy nem-e írtam ilyet, de nem húgom van, hanem bátyám. :-) Mondjuk húgom (féltestvér) is van, de ő még igen kicsi ahhoz (másfél éves), hogy ilyeneket állapíthassak meg nála.
Amúgy láttam Via blogján, hogy valakinek ajánlottad a Rockstar Diariest, én is nagyon szeretem, egyszer végigolvastam az elejéig. Imádom ezt a családot, annyira édesek. :) És én nem érzem ki belőle azt a nagyon, hmm, hogy is fogalmazzak, ‘mormon hangulatot’, amit a többi hasonló blogból – egy időben több ilyet is olvastam (vagyis hogy feliratkoztam több kreatív-diy oldalra, aztán kiderült, hogy többségük mormon) és mind olyan volt, hogy otthonülős anyuka, egy csomó tökéletes kis gyerek, és egész nap csak sütnek-főznek, kreatívkodnak meg otthontanulnak. Egyszerűen túltúltökéletes volt minden. NieNie blogját ismered? Nem olvasom rendszeresen, pár havonta ha belekukkantok, de mindig lenyűgöz az optimizmusa annak az oldalnak – a férjével volt egy súlyos repülőgép balesetük, plasztikai műtétek sora, stb. és mindenek ellenére annyira pozitívan állnak az élethez. És a gyerekeik annyira szépek, ritkán látni ilyet. :)
Nem, de rá fogok keresni! Köszi!
Ó, és bocsánat. :) Testvért írtál, tényleg. :) Nekem húgom van, biztos innen jött a tudat alatti azonosítás. :)
Timi!
Megtennéd, hogy törlöd az előző bejegyzésemet, mert a nevemmel valami gubanc lett!
Inkább küldöm majd újra.
Köszi
Osztom Zsófi véleményét. Szerintem is vannak időszakai az embernek, amikor a szeretett kedvenc dolgokat mellőzi kicsit, mert valami új élethelyzete miatt más kerül az előtérbe. De az, ami igazán érdekel, annak a kis csírája megmarad egész életre bennünk, és ha “vizet” kap, újra beindul.
Én is nagyon sokoldalú vagyok, és rajtam is sokan csodálkoznak, hogy mennyi mindenre van időm, de úgy érzem, hogy elsorvadnék, ha nem így élnék, ennyiféle érdeklődési körrel és mindig nyitottan az új dolgokra. De menet közben mindig kiszűröm, hogy mi az, amire időt szánok, mert fontosnak érzem hosszútávra is, és mi az, amit csak megcsodálok, de nem feccelek bele időt, mert valahol mélyen érzem, hogy ez nem az Én utamhoz tartozik.
A korábbi bejegyzésednél az érdeklődési körös naplóvezetést elkezdtem, azóta nyitott szemmel keresem azt, ami még új lenne, de ezalatt a néhány nap alatt nem találtam lelkesítő újat. kíváncsi vagyok magamra, hogy mi lesz az, ami bekerül ebbe a naplóba.
Köszönöm az írásaidat, most is elgondolkodtatott a bejegyzésed!
És köszönöm a technikai közreműködést :)
A technikai segítség szerintem maga a wordpress volt, mire én jöttem, már moderációra váró kategóriában volt az egyik hozzászólásod, talán a duplikáció miatt, nem tudom. :)
Olvastam múltkor egy ilyen idézetet valahol: “csak az unalmas emberek unatkoznak”. :) Jó tudni, hogy mi nem tartozunk ebbe a kategóriába. :)
A két hetes szabály, van akinél egy éjszakás szabály… :) A naplóvezetés egyébként egy valódi terápiás módszer. Kikeresem a tények-tévhitek oldalon van valahol, ahol bemutatják pontosan az eredményeket, amit csak a konfliktusok leírása eredményez. Ha a traumatikus tapasztalatokat leírja a személy, rengeteget segít a feldolgozás folyamatában. Köszi a posztot!
Igen, néha egy éjszakás. :D
Én pedig köszönöm a hozzászólást, örülök neked. :)
Visszajelzés: Az én boldogságtervem – 2013. márciusi fogadalmak | Kincsesfüzet
Visszajelzés: {Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Kedvenc zenék | Kincsesfüzet