Újságpapírba csomagolt ajándékok

Néhány éve egy barátom elmesélte, hogy náluk minden karácsonykor újságpapírba csomagolja az ajándékokat a család. Ezen eléggé meglepődtem akkor, de aztán hozott képeket, mesélt is, hogy hogyan is működik ez náluk. Elmondta, hogy a készülődésbe plusz színt visz az, hogy akár már hónapokkal korábban nyitott szemmel járnak, ha látnak egy szép oldalt vagy képes hirdetést, félreteszik, hogy stílusosan lehessen csomagolni vele. Ezt nagyon kedvesnek tartottam. De inspiráció után böngészve a neten azt is látni, hogy a legegyszerűbb, legolcsóbb papírból is kis odafigyeléssel és ügyességgel szépséges csomagolás kerekedhet.

20121130-185953.jpg

Nagyon jó példának tartom ezt arra, hogy az ember adjon is meg ne is a külsőségekre – stílust és színt vigyen az ünnepbe anélkül, hogy beállna a fásult tömegfogyasztók csilli-villi sorába, és rávegye magát egy kis odafigyelésre és kreativitásra.

Reklámok

Újságpapírba csomagolt ajándékok” bejegyzéshez ozzászólás

  1. És még környezetbarát is az újságok újrahasznosításával.
    Egyébként a fiatalok körében divat ez a csomagolásmód, főként a fiúknál. Nekem is van két srác ismerősöm (húszas éveik elején), akik fogják a vett ajándékot, egy nagy szétnyitott napilap közepére teszik, és csak úgy középre összefogják a széleket, mint egy batyu a mesékben. Összekötik egy madzaggal és kész. De nagyon eredetinek tartottam, amikor először megláttam, mert hát mit is várhat az ember egy pasitól? (Na nem akarom őket ledegradálni, sőt, hangsúlyozom, hogy nagyon EREDETI-nek tartom.) Már az is jó, hogy csomagol :)
    A válogatott fotóid szépek és ízlésesek. Tényleg érdemes kipróbálni.
    Köszi az ötletet!

  2. Bármennyire is eredeti és tetszenek az ilyen letisztult módszerek, szerintem pl. az én környezetemben nem igazán értékelnék a mondanivalóját. Az emberek többsége nem annyira tudatos, és keresi a kiugró megoldásokat, mint pl Te, vagy én. Bármennyire is tetszik, azt hiszem ezt én nem alkalmazhatom.

    • Ha sértődés lenne belőle, ne is! :) Viszont… egyszerű barna csomagolópapír? Olcsóbb is, szerintem környezetbarátabb is, bár annyira nem értek a készítési folyamathoz, és egy-két szép szalaggal vagy dísszel nagyon jól fel lehet dobni, egyszerű de elegáns csomagolás lesz belőle. ;)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s