“Létezik ihlet, de munka közben kell rádtalálnia.” (Pablo Picasso)
Nem ülhetünk mindig ölbe tett kézzel a sugallatot várva. Nem hogy a tétlenseg nem hasznos, de ha görcsösen várod a szikrát, az még kevésbé akar majd jönni.
A váratlan sugallat
Ha nem sürget a határidő, csak add ki elmédnek a feladatot, és kezdj el dolgozni valami máson. Az ihlet rádtalál majd, talán a legváratlanabb pillanatokban (kertészkedés vagy mosogatás közben).
Hogyan “add ki a feladatot” elmédnek?
– menj le alfába és ismertesd tudatalattiddal a problémát, amire a megoldást keresed
– gondolj elalvás előtt és után is néhány percben a megoldandó problémára
– rajzolj néhányszavas elmetérképet azokkal a kulcsszavakkal, amik köré az ötleteket keresed, helyezd el szem elé, aztán tudatosan ne foglalkozz többet a kérdéssel
Ötlet kerestetik
Kezdj el dolgozni a projekteden, még akkor is, ha nem kapott el még az ihlet.
– gyűjts anyagokat, rendszerezd őket
– olvass a témában
– tarts ötletbörzét – irányított asszociációval írj fel minden gondolatot, ami eszedbe jut a témával kapcsolatban, válogatás nélkül.
– rajzolj elmetérképet a téma körbejárására vagy a cselekvési terv elkészítésére
– alkalmazd a laterális gondolkodás ötletelő játékait
Kincsesfüzet 
Én most a “ketten írunk egy történetet” módszert próbálom ki. Mert a társíró adott döntései adott pillanatban igenis inspirálóak lehetnek, és ha nem tudsz írni többet egy adott részhez, amikor nálad van a történet, akkor csak átpasszolod. Nem kell a másiknak sokat írnia. Elég csak egy bekezdés, három mondat, hogy továbblendüljön az ember.
Csak nem szabad elveszteni a történet iránti lelkesedést. Jártam már így, és annyira elő akarom venni, csak nem tudom. Félek tőle. Ezért nem szabad hagyni parlagon, hogy majd máskor elővesszük. Nem, csinálni kell, mert különben a megtorpanás megállás lesz. Sajnos.
Megnéztem a laterális gondolkodás ötletét. És pont most zárt be a könyvtár fűtési gondok miatt, ahova eddig jártam XD De mindenképpen megszerzem, mert érdekesek a példák, amiket hoztál. Sőőőőt, tudod, mi jutott eszembe? Hogy nem is kell egy-egy gyakorlatot végigcsinálni, hanem pl a regényírásnál – nem jut eszedbe, hogyan tovább, akkor találj ki egy szót, és arra építs. (zagyva?)
Gondolkodtam egy írótechnikás blog nyitásán. De hanyagolom az ötletet. Annyi felé szakadtam már, hogy azt tuti nem tudnám csinálni. :) Viszont bombázhatlak majd bejegyzésötletekkel?
Persze, bombázz! Ígéretet nem teszek, mennyiből lesz bejegyzés, de nagyon örülök nekik.
Nekem a társírós dolog sosem jött be. Ha ötletet kapok és azt megírom, az működik, de az effektív társírás sosem ment. Persze nem mindenki egyforma, ha téged ez tart lendületben, hajrá! És jó, hogy találtál társat.
Most így hirtelen írással kapcsolatos jut eszembe, mert azzal nyűglődök.
Milyen technikával lehet húzni a cselekményt? Értem ezalatt a beszélgetést, a helyszíni leírásokat. Csak ugye ez kevés. Nekem állandóan az a problémám, hogy túl gyorsan haladok a cselekménnyel, és igazán szeretném egy kicsit nyújtani a dolgokat.
Nem biztos, hogy a legjobb helyen kérdezősködsz, nekem az szokott lenni a gondom, hogy nem halad a cselekmény, ha van egyáltalán cselekmény. :) De ez cseppet sem tudatos, inkább stílusbeli kérdés. Én inkább érzelmekről írok és pillanatképekben gondolkodom.
Nézzük csak. Próbálj momentumokat leírni. Apró dolgokat részletesen. Egy mozdulatot, egy érzést, egy gondolatot. Ragadj meg egy pillanatot és nézz rá úgy, mint ha pillanatkép lenne. Tudod, mint amikor olyan menő módon belassítják a filmet. Mi történik? Milyen a mozdulat? Mi van mögötte? Ki mit érez, mit gondol? Ezzel hosszabbá tehető egy-egy jelenet, és sok ilyen nyújtja, kevésbé rohanóssá teszi a történetet.
Hogy milyen köztes részeket lehet beiktatni, olyasmit, ami “akasztja” a cselekményt… nem tudom. Álom, visszaemlékezés, ezek elég elcsépeltek tudnak lenni, bár ha jól csinálja az ember, van helye. Próbálj esetleg felkapni egy mellékszálat és vinni kicsit azt. Vagy beiktatott “helybenjárós” jelenetek – egy nyugodt reggeli, egy töprengős séta, egy tájkép.
Mit szólsz?