Tippek Az erőből

Pár tipp Rhonda Byrne – Az erő c. könyvből:

A világ katalógus

Ha olyasmit látsz, ami tetszik, ne irigységet érezz, hanem örömöt. Tekints úgy a világra, mint egy katalógusra, amiből rendelhetsz. Ha meglátsz egy olyan ruhát, házat, derékbőséget, párkapcsolatot, vagy bármit, amire vágysz de neked nincs meg, ne kámpicsorodj el, hanem töltsön el a hála, hogy a világ megmutatta ezt neked, mint lehetőséget. Mondd azt: milyen szép, de örülök ennek, én is ilyet akarok.

Tedd szóvá

Olyan könnyen megy nekünk, hogy szóvá tegyük azt, ami bosszant. Helyette szokjunk rá, hogy az ugyanilyen apró, de örömteli dolgokat tegyük szóvá. Legyen az egy ismerős frizurája, egy szép ruha, egy kedves email, egy szép virág. Nem kevésbé jelentős dolgok, mint azok, amiken általában hosszan és hangosan bosszankodunk. Rajtunk áll, melyik apróságokat tesszük szóvá, és melyeket minősítjük szóra sem érdemesnek.

Szeretem-lista

Havonta (később háromhavonta) ülj neki, és írj egy listát azokról a dolgokról, amiket szeretsz. Helyek, emberek, színek, ételek, ruhák, állatok, zene, tevékenységek, minden anyagi természetű dolog, amit szeretsz.

Advertisements

Tippek Az erőből” bejegyzéshez ozzászólás

    • Ne keress kifogásokat. 🙂 Persze, hogy az embernek ösztönösen ez jut eszébe. A dolgunk az, hogy átkódoljuk az ösztöneinket, hogy a jövőben már az legyen a természetes, hogy ne irigységet, hanem örömöt érezzünk efölött. Az, hogy mindenki így érez, vagy hogy eddig így éreztünk, még nem ok arra, hogy a jövőben ne csináljuk jobban, úgy, ahogy nekünk jobb. Odafigyelés és gyakorlás kérdése. Tudod, hogy én mindig azt vallottam, hogy az én lábamra, ami nem elég, hogy bébi-méret, de ráadásul buci és széles is, lehetetlen normális cipőt találni. Évekig hordtam a lábméretemnél két-három számmal nagyobb cipőt szorosra fűzött cipőfűzővel, mert egyszerűen elfogadtam, hogy az én méretemben nincsenek cipők. Aztán elkezdtem úgy tekinteni mindenkire, mint egy Timinek szóló cipőkatalógusra. Persze nem ment azonnal, az elején úgy működött, hogy “ehh, az én méretemben úgysincs ilyen cipő…” – “hé, embereld már meg magad! mi is volt az a katalógus-dolog?” – “ja, igen… khm, szóval… óóóóó, de örülök, hogy látom ezt a cipőt, milyen jól nézne ki az én lábamon!” – Idővel egyre kevesebb lett a görcs és a gúny benne, és nem kellett mindig az irigységből átbillenteni magam, hanem már ment rögtön az öröm. És képzeld, vannak csinos cipők a gyerekrészlegen is. 🙂 (Tegnap vettem hármat is. :P)

      • Jóvanna. 😀 Igenis, anyu. 😛
        Oké, van a dologban valami, csak kérdeztem, hogy ez működik egyáltalán ösztönből, vagy azért én is csak olyan vagyok, mint mindenki más.

        Apropó gyerekcipők. Van egy 148 centis barátnőm, ő is mindig gyerekosztályról vesz. 😉 (Miután lassan már az ovisok is magas sarkút hordanak, ne aggódj, nem sokáig lesz nehéz dolgotok…)

  1. Nem túlzottan optimista kultúrában nőttünk, úgyhogy szerintem általában így vannak az emberek nálunk. Soha nem késő felfedezni, hogy lehet másképp is, de te meg én még nagyon-nagyon időben vagyunk.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s