Via csillagnézős heti kihívása eszembe juttatta ezt a kedves szokást: ha látsz egy hullócsillagot, kívánj egyet. Nem tudom, lehet-e elég idős hozzá az ember, hogy már ne dobbanjon meg a szíve egy hullócsillag láttán és ne gondoljon azonnal nagyon erősen valamire, amire úgy vágyik.
De miért pont a csillaghullás? Miért kellene ilyen sokáig várni arra, hogy felcsillanjon egy egyezményes jel, amivel úgy érezzük, az Univerzum megadja az engedélyt számunkra, hogy kívánjunk?
Válasszunk egy saját jelet és gondolatban kössünk alkut az Univerzummal: ha felvillantja nekünk ezt a jelet, megkaptuk a lehetőséget, hogy a lelkünket átitató hittel és izgalommal kívánjunk valamit.
Ez a jel lehet:
– a fény csillanása egy felületen
– ha meglátunk egy bizonyos színt
– egy kisgyermek mosolya
– a madárcsicsergés
– a nevetés hangja
– egy érintés
– az eső hangja
– ha meglátunk egy falevelet
– ha látunk egy madarat repülni
… vagy bármi más.
Adjuk meg magunknak a lehetőséget, hogy gyakrabban éljük át a kívánságnak azt a csodáját, amit a hullócsillagokhoz kötünk, és adjunk lehetőséget az Univerzumnak, hogy ránk kacsintson! :)
Kincsesfüzet 
Új vagyok itt, úgy döntöttem az elejéről kezdem az olvasást. Ehhez a cikkhez annyit muszáj hozzászólnom, hogy nekem sok “megtakarított” kívánságom van, mert sok hullócsillagot láttam már. :D Csillagásztáborban nyáron kifekszünk és nézzük a csillagokat. Ilyenkor van h számolni se győzzük őket, a perzeidák sokan vannak :) Szóval a lényeg, augsuztusban ki kell feküdni este egy olyan helyre, ahol nincs túl sok mesterséges fényforrás és várni. :)
Ez tök jó, ha vannak “bónusz-kívánságok” a zsebedben! :D
Idén mi is néztük őket, nagyon klassz volt. :)
Jó olvasást, szívesen fogadom a kommenteket, régi és új cikkekhez egyaránt!